Helyét keresi a plakát – Kiállítás a Keresztury VMK-ban

A virtuális kézfogás kifejezheti a generációk élő kapcsolatát, a támaszkeresést, a másikban való megkapaszkodást, de akár a gratulációt is. A plakát, mint műfaj mai helyzetét tekintve bármelyik verzió érvényes lehet.

A Keresztury VMK Gönczi Galériájában megnyílt kiállítást Tóth Tamás, a Magyar Plakát Társaság alelnöke nyitotta meg, rámutatva a nehezen vitatható tényre: a műfaj mára kissé talajvesztetté vált, a helyét keresi.

A plakátművészetet a 20. század legelevenebb műfajának tartják, ami nem csoda, hiszen az élet sűrűjében, az utcán virágzott. A kezdetek a 19. század második felére datálhatók, amikor a nyomdatechnika alkalmassá vált a nagyméretű lapok előállítására. A hőskort olyan nevek patinázták, mint Toulouse-Lautrec, vagy Alfons Mucha...

A plakát külön formanyelvet alakított ki magának, aminek legfőbb ismérve a tömörítés, a lényegretörő képi kommunikáció. A szűkszavúság persze nem a tartalom hiányát, ellenkezőleg, annak mesteri koncentrációját jelenti. A plakát egy-egy jól eltalált vizuális ötlettel, formai geggel többet képes elmondani, mint egy sűrűn teleírt szórólap. Jó esetben mindez művészi igényű grafikai megvalósítással párosul.

Hogy akkor miért is van bajban ez az életrevaló műfaj? Mert a kommunikáció vizuális vetületei éppen gyökeres változást élnek meg – adta meg a választ Tóth Tamás. Az elektronizáció, az internet jóvoltából korábban elképzelhetetlen gyorsaságú csatornák érnek el példátlan egyedszámú csoportokat, a média új platformjaival nem lehet versenyezni. A plakát fokozatosan kiszorul eredeti közegéből, az utcákról, s lassan a kiállítótermekbe költözik, önálló képzőművészeti alkotás formájában. Hirdetményeket, falragaszokat, óriásplakátokat persze ma is nagy számban küld ránk az utca, ám ezek egy másik univerzum termékei.

A fenti aggódás talaján, a plakátos gondolkodás továbbélése érdekében jött létre 2004-ben a Magyar Plakát Társaság, hat tapasztalt mester (Árendás József, Baráth Ferenc, Krzysztof Ducki, Orosz István, Pinczehelyi Sándor, Pócs Péter) kezdeményezésére. Büszkén mondhatjuk, hogy egyikük, Árendás József Munkácsy-díjas grafikusművész 26 éven át a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak dolgozott, a honi plakátművészet legjavában fürösztve a megyeszékhely utcáit. A mesterek 13 évvel ezelőtti kezdeményezése nem maradt visszhangtalan, ez is bizonyítja, van fogadókészség az örökség továbbéltetésére. A fiatalabb generációkat sikerrel „fertőzték meg” szellemiségükkel, így mára 40 fősre növekedett a társaság létszáma.

A Keresztury VMK-ban november 8-ig látogatható kiállítás alkalmat kínál rá, hogy felfrissítsük emlékeinket a jó plakát mibenlétéről. Az élményhez a kulturális és imázs plakátok mellett több olyan alkotás is muníciót kínál, amely korunk feszítő ellentmondásait fogalmazza meg a műfaj sajátos eszközeivel.