Ültessünk téltűrő, fagyálló bogyósokat

A kék mézbogyó (Lonicera caerulea) igazi télálló, virágzó állapotban sem tesznek benne kárt a mínuszok, igaz, még szibériai vadóc korukban megedződtek a fagyokhoz. A loncfélék családjába tartozó cserjék, strapabírók, kevés karbantartást igényelnek, rovarellenségük sem nagyon akad, betegség is ritkán támadja meg, nem is igényelnek permetezést, szóval ideális biogyümölcsök. Az enyhén savas talajt szeretik, állítólag a sovány földben is megélnek, de a tápanyagban gazdag, nedves talajt bőséges terméssel hálálják meg.

Kedves, halványsárga virágai márciusban és április elején bontanak szirmot, a sötétkék bogyók június elejétől érnek. Kedveli a napot is, de ha tehetjük, félárnyékos helyre telepítsük, nagy szárazság esetén öntözzük, kedvező körülmények között másfél méter magasra megnő, s akár ötven évig is elél. Metszeni a tél végén vagy esetleg szüret után kell, ne hagyjuk túl sűrűre az ágrendszerét.

Arra már tapasztalatból is rájöttem, hogy a mézbogyó a nevét nem a gyümölcse miatt kapta. Nem túl édes, inkább az áfonyára és a málnára emlékeztet az íze. Mácsonyavirága viszont kiemelkedően nektárdús és a loncok jó szokása szerint illatfelhőbe burkolja a kertet, nem csoda, hogy a korán ébredő vadméhek és a pillangók kedvence - állítólag ezért hozták össze a nevét a mézzel. A kék mézbogyónak számtalan fajtája ismert, nálunk a legnépszerűbbek a "kamtschatica" változatok. Származási helyére utalva hívják kamcsatkai mézbogyónak, szibériai áfonyának is.

A család, főleg a gyerekek másik kedvence, az igazi áfonya (Vaccinium corymbosum "Bluecrop) szintén téltűrő növény, konténerben is a szabad ég alatt hagyható, mínusz 20-25 fokig nem kell aggódnunk, hogy elfagy, bár a magam részéről a cserepeket télre bebugyoláltam, hogy védjem a gyökereket. Fontos, hogy savas talajt igényel, kertbe kiültetve cseréljük ki a talajt savanyú "A" földre, aminek a 4,5-es pH-értéke kimondottan áfonyának való. E bogyós sekélyen gyökerezik, elegendő számára egy 45 centi széles és 30 centi mély gödör, a szakemberek azt javasolták, hogy a növény cserepénél kétszer-háromszor nagyobb ültetőgödröt készítsünk, amit töltsünk fel a savanyú virágfölddel. Bár a "Bluecrop", a kékáfonya öntermékeny, a legjobb eredmény érdekében legalább egy beporzó társsal együtt ültessük. Az ültetőgödörbe süllyesztett áfonyatő eredeti konténeres talajszintje 7-10 centivel legyen lejjebb a szabadföld szintjénél, takarjuk be savanyú virágfölddel, majd öntözzük be esővízzel.

Az összes bogyós közül a legstrapabíróbb és az egyik legagresszívebb a goji (Lycii fructus), alias farkasbogyó, más néven: "ördögcérna". Télállóak, kánikulatűrők, szívósak, betegséggel szemben ellenállóak. Könnyű termeszteni, egész nyáron át, sőt az első fagyokig virágoznak és teremnek - gyümölcse szuperélelmiszernek számít, de nekem igazán csak aszalva ízlik. A hozzáértők a konténeres termesztését javasolják, úgy a tartály megakadályozza a gyökerek agresszív terjeszkedését. Ha mégis kiültetjük, számítsunk rá, hogy gyorsan nő, ezért már az első évben építsük ki a támrendszerét. Kapjon legalább 2 méter magas karót, több növény esetén ezeket léccel összeköthetjük. Kerítés mellé ne tegyük, mert hamar belakja a szomszéd kertjét is. Nem véletlenül kapta a "közönséges ördögcérna" (Lycium barbarum) nevet, ugyanis föld alatti szárakat növeszt (ezeket nevezik cérnának), amelyekből újabb és újabb föld feletti, kezdetben még törzsetlen, lehajló hajtású cserjéket képes nevelni - ezek a földből kibúvó kis "ördögök" és a legyökerező ágai révén gyorsan terjeszkedik. Burjánzó bokor, de jó erős karóra kötözve kordában tartható. Bírja a sivatagi kiképzést, de igazán sok és kiváló gyümölcsöt öntözve terem.