Örök hűséget fogadott a tornának a nagykanizsai Farkasné Bolin Ildikó edző

- Az egykori nagykanizsai Petőfi-iskolába jártam, ahol első osztályosként úszással kezdtem a sportpályafutásomat - mesélte Ildikó. - Bár akkoriban uszoda híján az úszásra kizárólag nyáron a strandon nyílt lehetőségük a gyerekeknek. Két évig úsztam mondjuk úgy versenyszerűen, s jártam viadalokra, házi és megyei megmérettetéseken. Arra jó volt, hogy mozoghattam. Bár keveselltem ezt a kis időt, ezért a szüleim kerestek más elfoglaltságot. Az iskolában a testnevelő tanárnőm látta, hogy van affinitásom a tornához és elküldött az Olajbányász szakosztályához. Ott kezdtem el szertornázni 9 évesen, aztán onnan Nagy István bácsihoz kerültem át a Rozgonyi-iskolába. A sportág valódi lényegét ott szívtam magamba, nagyon érdekelt a torna, sokat edzettem, készültem, szerettem.

Hozzátette: az akkori felszerelés, a körülmények nem voltak épp megfelelőek. Az ízületeik, az izomzatuk megsínylette az állapotokat, de a torna iránti rajongása vitte előre.

- Onnan viszont gyakran szerepeltem felmenő ágú viadalokon, nagykanizsai, megyei és országos megmérettetéseken - folytatta. - Akkor még úttörő olimpiákon (ma diákolimpia) szerepeltünk egyéniben és csapatban egyaránt. Ezeken a versenyeken három éven keresztül az együttesünk rendre a dobogón végzett. Tettük mindezt úgy innen Nagykanizsáról, hogy nagy fővárosi és pécsi klubokat előztünk meg. Egyéniben pedig főleg felemás korláton és ugrásban lettem gyakran dobogós. A Mező-gimnáziumban folytattam és még tornáztam, ott is volt csapatunk Fekete Ica néni vezetésével értünk el jó helyezéseket. Közben a Rozgonyiba jártam edzésre, s akkor Nagy Istvánt a debreceni Dávid Zoltán váltotta az edzői poszton. Utóbbi szakember kért meg, hogy tanuljak segédedzőnek Zalaegerszegen, melynek az elvégzése után segítsek a tréningekbe. Akkor már felvettek a megyeszékhelyre a számviteli főiskolára és közben megszereztem a tréneri papírt is, így visszakerültem Nagykanizsára a tornához.

Farkasné Bolin Ildikó az edzések irányítása mellett gyakorolt is, de már csak egyfajta fittség megőrzése érdekében. Aztán később még tovább fejlesztett tudását azzal, hogy a Testnevelési Főiskola edzői szakát is elvégezte. Onnantól kezdve abban sem hagyta, ez azt jelenti, hogy 1976-tól a napjainkig a tornával foglalkozik, bár mostanában az akrobatikus tornával. De erről később.

- Bő negyven évvel ezelőtt, amikor a Hevesi-iskolát átadták, akkor az Olajbányász tornaszakosztályát egy az egyben, szerekkel és edzőkkel együtt az ottani tornaterembe helyezték át - fogalmazott. - Bévárdi Gyulával és Gajcsi Józseffel együtt szertornászokkal foglalkoztunk, majd később elkezdtük az akrobatikus tornát. Ugyanúgy meg kell tanítani a gyerekeknek a torna alapjait, viszont nem szereken, hanem kizárólag a talajon végzik a gyakorlatokat. E mellé zenére koreográfiákat állítunk össze. Ilyenkor persze többféle gyakorlatot kell elvégezni, időre és különféle kritériumnak megfelelően egy szabályrendszert követve. Amikor mindent elsajátítottunk párhuzamosan tartottunk szertorna és akrobatikus torna edzéseket is. A gyerekek képzésében és fejlesztésében a lehető legjobb döntést hoztuk.

Ugyan egy váratlan döntés miatt el kellett hagyniuk az iskolát, ám szerencsére a Kanizsa Plazában jó helyre kerültek. Fejleszthették a termet, szivacsgödröt állítottak fel, ebben a kollégák és a szülők odaadóan segítették a klubot.

- Sok szép és megható élmény szegélyezte az edzői pályafutásomat - mondta Ildikó. - Az örökké emlékezetes marad, amikor három éve a Horváth Dorottya, Németh Rozália és Lukácsi Lili akrobatikus torna hármassal az ifjúsági válogatott tagjaiként kijutottunk Izraelbe a korosztály világbajnokságára. Odaérkeztünk a repülőtérre mindenütt gépfegyveresek álltak, ami számunkra furcsa volt, sőt mivel csoportosan érkeztünk ezért átkutatták mindenünket. A lányokat ez kissé megrémítette, hiszen utána bárhol jártunk ott voltak a katonák gépfegyverrel. Szerencsére az átélt élmények nem okoztak nehézséget a versenyen, ahol aztán a középmezőnyben végeztek, ami a nagykanizsaiak számára szenzációs eredménynek számított.

De, ami Farkasné Bolin Ildikónak valódi visszacsatolást jelent, hogy jól tette, amiért a tornát választotta hivatásként az, amikor azok a szülők viszik a gyerekeket edzésre, akik egykor szintén a versenyzőik voltak.

Farkasné Bolin Ildikó a stafétát Russay Olivér testnevelőnek adta át, akinek édesapjáról az ugyancsak Russay Olivérről nevezték el a nagykanizsai Cserháti-csarnokot.