Könyv jelent meg Pacsay János Fidél atya életéről, szolgálatáról

Pacsay János Fidél (1926-2003) kapucinus szerzetes és veszprémi egyházmegyés pap halálának huszadik évfordulójára emlékező-hálaadó könyv jelent meg idén. Ebben családtagjai, tisztelői és egyházi személyiségek – köztük Stanisław Jan Dziwisz bíboros, Szent II. János Pál pápa személyi titkára – eleveníti fel a Kisgörbőn káplánként, majd, más helyszínek mellett Zalaapátiban, Nagykanizsán és Keszthelyen plébánosként szolgáló, máig szeretve tisztelt, Zalához több szálon is kapcsolódó pap életútját. Nagyváradon született édesapja ugyanis zalaszentmihályi gyökerű volt, János atya pedig itt talált újra otthonra.

A történelem közbeszólt

Fidél kapucinus szerzetes lett, de a rendek feloszlatása után, az 50-es évek elejétől másfél évtizeden át fizikai munkásként volt kénytelen dolgozni – ám hitét sosem hagyta el, s amikor tehette, 37 évesen, egyházmegyei szolgálatba állt, már Csonka-Magyarországon. A kápláni esztendők után első plébánosi állomáshelye 1969-ben Zalaapáti lett, ahol 11 évig tevékenykedett, s magához fogadta sokat szenvedett szüleit.

E ponton az életrajz húsvéti történetté nemesül, fogalmaz lapunknak a testvér, Pacsai Norbert – nem, nem elírás e név; erre magyarázat a hajdani román hivatalok álláspontja: „y betű csak a matematikában van, a román abc-ben nincs” –, aki szerint János és a család feltámadása a zalai faluban teljesedett be.

Hosszú böjt után feltámadás

– Édesapánk a két doktorátusával segédmunkásként ment nyugdíjba, édesanyánk a nagyszebeni apátságnál szerzett tanítónői oklevelével mindössze 15 évet tölthetett a katedra mögött, mert klerikális reakciósnak minősítették – emlékezik vissza Norbert. – Amikor bátyám 43 évesen plébános lett Zalaapátiban, ide költöztette őket, és gyönyörűségesen szép öregkort biztosított nekik, vagyis a történelem okozta rögös és zaklatott családi história, amely hajdan Zalából indult, itt teljesedett ki újra. Négyszobás, hallos, nagy konyhás plébánián leltek új otthonra: ez volt az ő húsvétjuk. A rájuk mért rengeteg nehézség, megpróbáltatás itt gyönyörűségtörténetbe fordult. Testvérem ezt a 11 évet tekintette papi pályafutása legszebb, legtartalmasabb időszakának. A mi családunknál, hosszú böjt után, Zalaapátiban jött el a feltámadás, a húsvét.

Pacsay János Fidél atya kényszerű civil munkáját, majd 39 éves egyházi szolgálatát hatalmas derűvel és őszinte, tiszta hittel élte meg, mondja róla Pacsai Norbert, hozzátéve: a politikai változások közepette sem jutott eszébe soha, hogy – engedve a diktatúra kényszerének – lemondjon hivatásáról. Ahogyan ő vallotta: odaadtam a bőrömet az egyháznak, oda teszik ki a napra száradni, ahol csak akarják.

Derűvel, mosollyal

– Olyan természetes módon volt ő pap, amit nehéz szavakba önteni: költőnek kellene lenni ahhoz, hogy erre jó hasonlatot találjon az ember. A derű hozzátartozott az életéhez, őt az emberek – persze leszámítva a liturgia eseményeit – csak mosolyogni látták, emellett hatalmas anekdotázó volt – emeli ki Pacsai Norbert.

Fidél atya Boldog Avianói Márk olasz kapucinus szerzetest tekintette példaképének, aki a 17. században Európa keresztény hitéért harcolt. S ahogyan e kötet (Az iskolateremtő Fidél atya Boldog Avianói Márk szolgálatában – Pontus Kft., 2024) emlékeztet: Pacsay János helytállt szülővárosában, Nagyváradon az ostrom alatt, élen járt a budai kapucinus rendház és templom romjainak eltakarítása során, majd az újjáépítésben is: 1988-tól aktívan részt vett a rend újjászervezésében, s újoncmesterként vállalt szolgálatot a máriabesnyői noviciátusban.

„Paradicsomi” időszak

– Hálát adhatunk a Jóistennek, hogy őt adta számunkra hiteles egyházi személyként, tanító-nevelőként, sőt: az akkori gyermekeknek pótszülőként is – szögezi le a kötet Zalaapátihoz, illetve a fíliákhoz, Bókaházához és Esztergályhorvátihoz fűződő fejezetének szerzője, Vincze Tibor polgármester. – Az 1969–1980 közötti időszak az egyházi és hitélet szempontjából a legteljesebb, mondhatni „paradicsomi” időszak volt e településeken. Hiába mondják, hogy ne a pap miatt járjunk templomba, a valóságban azonban nagyon fontos a plébános személye, az ő szolgálathoz s emberekhez való viszonyulása.

Pacsay Jánosnak nem volt ellentéte a másként gondolkozókkal sem, meghallgatta őket, de nem maradt néma: ha kellett, bátran kiállt az igazáért, eleveníti fel a község első embere, úgy folytatva: erőt és védelmet adott, amikor támadások érték a híveket. Ez pedig akkoriban mindennapos volt, a szentmisékre járókat megfenyegették – a felnőtteket a munkájukból való elbocsátással, a gyerekeket pedig jegyeik lerontásával, a jövőjük „ellopásával”. Vincze Tibort még úttörővé sem avatták, egyedüliként a több száz fős iskolából.

Máig „figyelnek” rá…

– Az akkori nehéz körülmények között nem volt egyszerű a vallás gyakorlása az elnyomó, üldöző kommunista rendszer miatt. Mégis: több egyházközségi kezdeményezés volt nálunk Zalaapátiban a felnőtteknek és nekünk, gyermekeknek egyaránt. A közösség pedig e programokban tovább erősödött – idézi fel Vincze Tibor. – Amikor ma megemlítem a nevét, mindazok, akik abban az időben éltek, nagy szeretettel gondolnak vissza rá, még azok is, akik anno nem gyakorolták vallásukat. Formálta közösségünk arculatát, mi pedig, akik egykor a kezei alatt cseperedtünk fel, a mai napig az ő felfogása, elképzelései szerint élünk, Pacsay János Fidél atya szellemiségében tevékenykedünk.

A település hálából, a földi halálát követő esztendőben, 2004-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott egykori kedves plébánosának, akinek emlékezete ma is a mindennapok erőt s példát adó része a községben.