2024.03.04. 15:41
Falu- és tanyagondnoki alapképzés negyedszerre Zalában
A Zala Vármegyei Önkormányzat rendezésében ezúttal 21 kezdő falugondnok szerezhet bővebb ismereteket a szociális területen végzett munkájáról. A negyedik alkalommal indított falu- és tanyagondnoki alapképzés március 4-én megnyitóval kezdődött a Megyeháza Deák-termében, amelyen dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke, Pácsonyi Imre alelnök, a képzés gyakorlatvezetője, valamint dr. Mester László főjegyző vett részt.
Dr. Pál Attila elnök köszönti az alapképzés résztvevőit a Megyeháza Deák-termében
Forrás: ZMÖ
Magyarország 3155 településének 90 százaléka 5 ezer fő alatti, ami egyben az is jelenti, hogy hazánk 9,5 millió lakosából 3 millióan vidéken élnek. Zala vármegye 258 településén 262 ezren laknak. Többségük falvakban, hiszen a tíz városból csak öt (Zalaegerszeg, Lenti, Keszthely, Zalaszentgrót és Nagykanizsa) 5 ezer feletti lélekszámú, ismertette köszöntőjében dr. Pál Attila. Zalában a lakosság 24,2 százaléka 65 év feletti, amiből bizony kitűnik, hogy szükség van minden olyan erőre, amely a falvak megmaradását, az ott élőket segíti. Ilyen a védőnői szolgálat, a szociális alapellátás keretében a házi segítségnyújtás, valamint az idős korosztályt is támogató falugondnoki szolgálat, fogalmazott a vármegyei közgyűlés elnöke.
![](https://cdn.zaol.hu/2024/03/dIu775ip3MUQjfL2KrO3q3lYUgO38L47ozRGBxH8HRQ/fit/1200/767/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NTkxMjU0YzI4MTQxZTZhZDFlZmJlZjk5NmI1YWY5.jpg)
Fotó: Pezzetta Umberto
Alapképzés negyedik alkalommal
A falu- és tanyagondnoki alapképzést 2021-ben vették át a vármegyék, amit abban az évben elsőként valósított meg Zala Vármegyei Önkormányzat az országban. Idén immár negyedik alkalommal szervezik meg a munkakör ellátásához szükséges alapképzést a falugondnokok számára. Dr. Pál Attila hangsúlyozta: a falugondnoki rendszerrel a vidéken élőket segítik. A magyar kormány által elindított Magyar falu programnak is ez célja, amit valóban a kistelepülések fejlesztési igényeire szabtak.
Ismeretszerzés, terepgyakorlat, záródolgozat
Az alapképzés során a falugondnokok a munkavégzésükhöz kapcsolódó intézmények és szakterületek vezetőitől, valamint az önkormányzati hivatal munkatársaitól hallhatnak előadásokat, amelyekkel ismereteiket rendszerezni, hatékonyan alkalmazni tudják. Áttekintést kapnak a szociális munka kihívásairól, emellett terepgyakorlaton vesznek részt négy zalai községben (Csatárban, Szilvágyon, Szentgyörgyvölgyön és Zalaszentgyörgyön) Pácsonyi Imre, a képzés gyakorlatvezetője koordinálásával. A munkaköri elfoglaltsághoz alkalmazkodó négyhetes időtartamú képzés záródolgozat megvédésével zárul május 16-án.