Dabronyban jártak a pókaszepetki iskola természetjárói

Három év kihagyás után újra Dabronyban jártak iskolánk természetjárói. A szomorkás idő ellenére újra összeállt kis csapatunk, és huszonöt fővel indultuk el újabb felfedező utunkra. Zalaistvándon megpihentünk egy kicsit játszani, falatozni, majd újult erővel róttuk az egykori Vásárosúton a kilométereket. A Foglár csatorna/patak hídjánál újra kifújtuk magunkat. Egy kicsit eljátszogattunk a nádbugákkal, melyekről csodálatos felvételeket készítettünk, és a messzeséget kémleltük, hogy a távolban táborozó varjúcsapat milyen terülj asztalkát találhatott. A nagy távolság miatt nem sikerült kíváncsiságunkra választ kapni. 

Elérve az istvándi erdő szélét fehér hóvirágmező tárult szemünk elé. A korai tavasz teljesen előcsalogatta az évszak hírnökeit. Itt-ott piros csészegombák is jelezték az idő enyhülését. Viszont szomorúan tapasztaltuk, hogy találkoznunk kellett (sajnos már nem először) a vadászat kézzel fogható nyomával: őzlábakkal és szarvasfejjel, melyek ilyen hátrahagyása kellemetlen látvány volt számunkra. 

Erőnket összeszedve sikerült legyőznünk az előttünk végtelenségig magasodó emelkedőt, miközben kisebb sárcsapdákat is le kellett küzdenünk. Néha egy-egy cipő agyagbundát öltött. A dabronyi oldalon gyorsabban haladtunk, nem állták utunkat magas domboldalak. Korhadó fák törzséről még taplógombát is gyűjtöttünk emlékbe. A völgybe érve egy régi vízvezető árokban próbáltuk ki ügyességünket a löszoldalak megmászásával, melynek eredményeként ruhánk terepszínűvé változott. A kettes tó előtt újabb akadály, végtelen sárút fogadott bennünket, melyet több-kevesebb sikerrel tudtunk leküzdeni. Végre délre elértük célunkat: a dabronyi tavakat. Kicsit pihentünk, megebédeltünk az általunk hozott elemózsiából, de kíváncsiságunkat alig tudtuk türtőztetni, hogy a tó környékét jobban meg ne ismerjük. Körbejártuk a vízi világot. Átsétáltunk a keskeny kis (számunkra végtelen) hídon. Még tavikagyló héja is utunkba került. Jobban figyelve a víztükör tetején vízipókok, molnárkák népes csapatát fedeztük fel. A fák levelei közt megbújva nünükék szorgoskodtak. Számukra eljött a tavasz. A vízparti mogyoróbokrok is kibontották virágaikat, talán pár hét kérdése, és zöldes tarka ruhát ölt a fák és bokrok sokasága. Csodákkal, élményekkel telve indultunk visszafelé. Már rutinosan küzdöttük le a sáros- pocsolyás útszakaszt, még egy utolsó próbát tettünk a löszfalak megmászására, s nagy fáradsággal felértünk az előttünk végtelenségig magasodó domboldalra. Közben meg-megálltunk, hogy újult erővel folytathassuk utunkat hazafelé. Istvánd határában egy-egy esőcsepp próbált gyorsabb tempóra ösztönözni bennünket, de az eső még elkerült bennünket. Igaz, felettünk a gomolygó felhők már gyorsan váltották egymást. Három órára beértünk Pókaszepetkre. Jó pihenést kívánva búcsúztunk egymástól, majd márciusban folytatjuk újult erővel kalandozásainkat.