Csokoládé mindenütt – Nassolótréning a "leginnovatívabb" csokigyárban

Nem ez az édességiparban tett első kalandozásom, úgy rémlik, egy bécsi adventi kirándulás alkalmával tértünk be útközben az egyik csokoládégyártó üzembe. Nem voltam elragadtatva, mert keveset láttunk a gyártásból, visszafogottan kóstolhattunk, viszont tényleg kedvezményesen vásárolhattunk. A zalaegerszegi Kirándulást Kedvelő Nyugdíjasok Klubja utazásszervezői ezúttal azt ígérték: a Zotter csokoládégyárban nem csak az ízlelőbimbóink lesznek igénybe véve, a látvány is élményt jelent majd.

Lássuk hát! Az érdeklődésemet mégis inkább a "fenntarthatóság, a bio és fair trade" elv maradéktalan betartásának hangoztatása keltette fel, állítva, hogy mindez "bean-to-bar", vagyis a kakaóbabtól a csokitábláig tart. Első lépés: a kakaóbabot személyesen, saját hálózatot kialakítva közvetlenül a termelőktől szerzik be, a hozzávalókat maguk termelik vagy szintén biogazdálkodótól vásárolják. A "bio és a fair traide" összefüggése, miként a kávé és a tea esetében, a kakaóbab szempontjából is érdekes. Bio: mert a termelés során nem használnak vegyszert, génmanipulált növényeket, s nem mellesleg óvják a környezetet is. A kakaóbab-termelő országok többségében alapból adottak az ökoszempontok, a termelők nagy része ugyanis olyan szegény, hogy nem tudja megvenni a növényvédő szereket, a műtrágyákat, nem jut a modern technikára, és nincs pénze a termékek árát növelő hivatalos bio-hitelesítésre sem. A kicsiny ültetvények farmerei a mennyiség és a biologó nélkül eleve kedvezőtlen árkategóriában indulnak az értékesítési piacon, amit a nagykereskedők ki is használnak, olcsón felvásárolják a termést, s jó drágán adják tovább. A fair trade, a méltányos kereskedelem lényege, hogy a gyártó a nagykereskedőket kihagyva fair, kedvező árat kínál a termelőnek, hangsúlyt fektetve arra, hogy a terményeikért a harmadik világbeli termelők is megkapják az őket megillető pénzt. A fair trade keretei között a "hagyományos" piaci ár 2-3-szorosát fizetik azoknak, akik a bioelvek szerint termesztik a kívánt terményt. Azt már én teszem hozzá: nem csupa szívjóságból, hiszen az előny kölcsönös: nemcsak a termelő kap többet, hanem a gyártónak is kevesebbe kerül, mintha a nagykereskedőtől venné meg a kakaóbabot, esetleg a kakaómasszát. Summa summarum: erényt kovácsolnak a szükségből. Ami még szót érdemel: a "bean-to-bar" termelésben a közvetlenül a termelőtől beszerzett kakaóbabot a gyárban pörkölik, őrlik és dolgozzák fel. A Zotter Schokoladenfabrik a szakemberek állítása szerint Európában élen jár a nem túl népes "bean-to-bar" termelők között, akik ráadásul bio minőségben készítik a termékeiket.

A fentieket egy jópofa, színes, izgalmas, magyarul feliratozott filmből tudhattuk meg, a Zotter-manufakturában tett látogatásunk ugyanis a "Csokoládé színház" "kakaómozijában" kezdődött, ahol megismerkedhettünk a család és a családfő: Joseph Zotter történetével is. 1987-ben Grazban nyitottak először egy, majd több cukrászdát, 1992-ben kezdtek kézműves csokikkal, különleges ízkombinációkkal kísérletezni. Az ezredforduló előtti évben, némi cukrászdai kudarc után adták a fejüket az üzemszerű csokoládékészítésre, a Riegersberg melletti családi birtokon alapították meg a ma már Ausztria-szerte híres, az édesszájú világ egyre nagyobb részén ismert Zotter csokigyárat: a szakmai almanach szerint benne vannak a világ Top 25 csokoládégyárában. A Wikipédia is a "bean-to-bar" csokoládégyártók között sorolja fel a Zotter Schokoladen Manufakturát, megjegyezve, hogy Georg Bernardini csokitesztelő a világ legjobbjai között is "messze a leginnovatívabb csokoládégyártó" címmel ismerte el a munkájukat.

Talán a cukrászdai múlt, a vendégekkel való közvetlen találkozás élményének emléke teszi, hogy a Zotter-biznisz egyre jelentősebb szeletét jelenti a "csokituristák" fogadása. A 60 év felett is nagy lelkesedéssel dolgozó, kreatív, humorban sem szűkölködő, "csokikirálynak" is nevezett családfő, Joseph Zotter már a kakaómoziban is szimpatikussá vált, s ez az érzés tovább erősödött, amikor később, az elmélyült csokikóstolgatás közben az üzem egyik magyar dolgozójával találkoztunk.

Bajánsenye környékéről jár be nap mint nap, azt mondta: megéri, a távolság nem nagy, a fizetése nem az éhbér kategóriába tartozik, egyébként is megbecsülik a dolgozókat, mondhatni családtagnak tekintik őket, ebédet főznek számukra, s a jutalom sem csak csurran-cseppen. Az üzem családi vállalkozásként 230 főt foglalkoztat, soraikban szép számmal honfitársainkkal, akad köztük, aki több mint 10 éve jár át a határ közeléből – méretkategóriájában a cég többször elnyerte Stájerország legjobb munkáltatója címet. Beszélgetőpartnerünk szerint a munkája érdekes és nem nehéz – a látogatótérben a csokirobot kínálatát bővítette éppen. Mert a kóstolóprogramban olyan is akadt. Az érintőképernyőn kiválasztottunk egy terméket, s a robot zümmögve kiszedte a dobozból és már adta is. Megkóstolhattuk a mintegy 150 féle Zotter-termék alapanyagait is. Boncz Ferenc idegenvezetőnk figyelmeztetése ellenére a natúr kakaómasszába is belenyaltunk, a keserű ízt elég nehéz volt elnyomni, pedig igyekeztünk. A robotok mellett alaposan kihasználtuk a csokoládé-óriáskerék, a praliné-hullámvasút és a 33 kóstolóállomás biztosította valamennyi ízélményt. A belbecs mellett ejtsünk szót a külcsínről is: a különleges biotermékeket még különlegesebbé teszi a csomagolás, amelyet Andreas H. Gratze ismert képzőművész alkotása díszít.

A gyárhoz tartozik egy élményvölgy is, ahol van étterem, jópofa csokitemető, ahol jelképesen azoktól a ízkombinációktól búcsúznak, amelyek nem váltak elég népszerűvé, mellette játszótér, állatsimogató. Az eredmény nem maradt el: a gyár az évi több százezer látogatójával igazi turistalátványossággá vált.