Nagyszabású program a vármegye nyugdíjasainak az idősödés szebbé tételéért

Mindez február 5-én délután, a „Mozgással-tudással az aktív időskorért” programon történt. Ezen a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége zalai szervezetéhez tartozó klubok tagjai vettek részt mintegy 200-an. Történt ugyanis, hogy az elmúlt évben az Aktív Magyarországért felelős államtitkárságtól az „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége nyerte el azt a pályázati támogatást, melynek keretében vállalta, hogy az országban 10 helyszínen a mozgást és a tudást összekapcsoló három elemből álló komplex programot valósít meg. Ennek része volt egy gyaloglóprogram, egy interaktív élményprogramot nyújtó előadás, továbbá egy örömtáncoktató program is.
A tíz helyszín egyike a zala­egerszegi VMK lehetett. A beszámolónkat nyitó idézet az előadás végén hangzott el, amikor a résztvevők már túl voltak a gyaloglóprogramon s az ünnepélyes megnyitón, amelyen dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja, a rendezvény védnöke köszöntötte a VMK kamaratermét zsúfolásig megtöltő nyugdíjasokat. Mégis, az idézet azért került főhelyre, mert függetlenül a nyugdíjasok anyagi helyzetétől, társadalmi megbecsültségétől, életük, sorsuk alakításáért, mindennapjaik élettel való megtöltéséért maguk tehetik a legtöbbet. 
Visszatérve a történések kronológiai sorrendjéhez, a nyugdíjasok közel kétszáz fős csoportja délután egy órakor indult el a Keresztury Dezső VMK elől a Vizslapark körüli 3-4 kilométeres gyaloglásra, melyet a zalai szervezet gyalogló szekciójának vezetője, Katona Valéria irányított. 
A Vizslaparkba érve, a Címerház előtti téren gyűlt össze a csoport, hiszen a városi forgalomban, a sok zebránál, a piros lámpáknál jócskán szétszakadt a gyalogló menet. Míg bevártuk egymást, addig Valéria elmondta, hogy ő alakította a Göcseji Barangolók csoportját, s most azon fáradozik, hogy a megyében működő nyugdíjasklubok gyaloglóit bevonja a szervezetük tevékenységébe. Egyébként az a későbbi előadáson elhangzott, hogy a gyaloglás nagyon fontos az egészség, a jó kondíció megőrzéséhez, ezért minden idős embernek hetente legalább három alkalommal kellene ötvenperces gyalogtúrát végezni…
Ehhez hasonló jó tanácsokban Kovács Kriszta előadása bővelkedett, melynek mottója: Hogyan öregedjünk szépen, avagy wellness a mindennapokban. A wellness ebben az esetben a mindennapi jó közérzetet jelenti, azt, hogy meglétét miként őrizhetjük meg fizikai, társadalmi értelemben. Továbbá azt, hogy mennyi év marad számunkra az emberi élet jelenlegi lehetséges legmagasabb korhatárából, ami most 120 év. Készültek olyan statisztikák, hogy 65 éves korban hány év még országonként a várható élettartam. Magyarországon ez a férfiak esetében még 13,2, a nőknél 17,3 év. Nagyra nyílt ez az olló, s mindez azért van, mert a férfiak zárkózottabbak, nyugdíj után nagyon sokan elvesztik a céljaikat, betegség esetén, amíg csak lehet, nem fordulnak orvoshoz…
Fontos volna készülni a nyugdíjra, tervet kovácsolni, hogy mivel foglaljuk el magunkat, elgondolkozni azon, hogy miben vagyok jobb a másiknál, mert mindenki esetében létezik ilyen, s ezen elfoglaltság mentén elindulni. Feltétlenül végig kell gondolni, hogy hosszabb távon mi lesz, mi lehet velünk. Ezért fontos ezen ma, legalább a 2030-ig tartó időtávon gondolkozni. Amíg unokázunk, ez leköthet minket, érezhetjük, hogy fontosak vagyunk, de ez is csak nagyon rövid ideig tart, mert az unokák igen gyorsan nőnek, s a generációk életkorának előrehaladtával nem értjük meg egymást. Jó példa erre ma a fiatalok „mobiltelefon-rabsága”. Olyan dolgokat végeznek rajta a mai fiatalok, sőt a gyermekek, amelyek a legtöbbünktől már távol esnek. Azért teszik ezt ők, mert ez a hatás a mai öregeket nem érhette, hiszen tizenöt évvel ezelőtt nem is volt még ilyen tömegben mobiltelefon. A mai tizenöt évesek így vannak a mi korunk eszközeivel, mondjuk a lemezjátszókkal, mert ma már ilyenek nincsenek napi használatban.
Fontos kitérni az értelem megőrzésére. Olyan elfoglaltságok találására, ami ezen segít. Ilyen például az idősebb korban terjedő örömtánc.
Ez egyben jelent mozgást, gondolkozást, a koreográfia megjegyzését, s örömet is, hiszen jól érezzük magunkat. De feltehetjük azt a kérdést is, hogy érdemes-e felkelnem reggel? Nem megyek sehová sem, minek tegyem rendbe az arcomat, minek borotválkozzak? Itt volt például a Covid, amikor be voltunk zárva, ki sem mozdulhattunk és nagyon sokan elhagyták magukat. Ez ellen az tett eredménnyel, aki igyekezett megőrizni az önmaga támasztotta követelményeket. Kifestette az arcát, megborotválkozott, s azért öltözött fel, hogy jobban érezze magát a bőrében.
Nem feledkezhetünk meg az érzelmek fontosságáról, a nyitottságról, a rugalmasságról, az elfogadásról. Arról, hogy észrevegyük a jót is, ne csak azt, amiben mások a generációk. Más a normalitása a szülőknek, a családot nevelő gyermekeinknek, s megint eltér az idősekétől az unokáké. Szinte már nem is értjük őket, ezért elzárkózunk, holott magunk is meglepődünk, hogy milyen szívesen segítenek a gyerekek, ha segítségért hozzájuk fordulunk. Egyre jobban digitalizálódik a környezetünk, rákényszerülünk, hogy például okostelefont vegyünk azért, hogy kezelni tudjuk a mindennapi ügyeinket. Ebben, akár az eszközök kezelésében segítenek a gyermekek, ha bizalommal fordulunk hozzájuk.
– Itt a természeti környezet, ami Zalában csodálatos. Vegyük észre, hogy ez értünk is van, s ne járjunk szürkében, feketében, mert egy nagyon szép, színes világban élünk. Alakítsunk bátran a szűkebb környezetünkön, a lakáson is. Tegyük alacsony polcra azokat az eszközöket, amelyeket mindennap használunk. Vetessük ki a küszöböket, amelyekben elbotolhatunk, vagy cseréljük ki azt a szőnyeget, amelyiknek felgyüremlik a sarka, mert ha elesünk, abból nagy bajunk is lehet. S ami nagyon fontos, ne hagyjuk el a társunkat, ha úgy látjuk, nem mozog eleget. Az egyik ismerősöm férje már mozogni is alig tudott, amikor elhatározta, csak akkor ad neki ebédet, ha előtte, karba tett kézzel tízszer feláll a székből. Bevált, ma már hosszú sétákat is megtesznek rendszeresen – említette Kriszta, s arra kérte közönségét, próbáljanak ők is most felállni a székükből karba tett kézzel. Nagyon eltérő eredmények születtek, s végignézve a több mint kétszáz fős közönséget, jó, ha húsz férfit láttunk a női seregben. Hol voltak a férfiak?

A termet gyorsan átrendezték az örömtáncoktatáshoz. Kék színű, „Szenior Örömtánc Zalaegerszeg” feliratú pólós hölgyek jöttek be a parkettre.
– Ők az én klubom tagjai – mondta Hajas Éva örömtáncoktató, aki testnevelő tanárként és atlétikaedzőként szolgált az egerszegi Petőfi-iskolában, amíg nyugdíjba nem ment, tudjuk meg. Éva gyorsan felállította a táncban részt venni kívánókat, s elmagyarázta az első koreográfia lépéseit, amit először zene nélkül, majd zenére is elpróbáltak. Feltűnően sok hölgy maradt az örömtáncra is…
Az előcsarnokban hölgyek szólítottak meg, s fotót kértek magukról:
– Ságodiak vagyunk, s szeretnénk, ha megörökítené a csoportunkat. Nagyon jó volt ez a nap! – mondták.