„Krisztus áldja meg e hajlékot!”

Minderről Páli Zoltán zalalövői plébános beszélt lapunknak, aki az elmúlt napokban maga is számos helyen végezte el a szertartást. Mint mondotta: a házszentelés a legrégibb ma is élő szokások közé tartozik, amely a XV. századig vezethető vissza.     

- A házszentelés hagyománya vízkereszt ünnepéhez kötődik, hiszen a templomban akkor megszentelt vízzel hintjük be ilyenkor az otthonokat – magyarázta Páli Zoltán. – Régebben az is szokás volt, hogy a lakók is vittek haza a megszentelt vízből, ám miután áldást csakis a lelkipásztor mondhat, ezért ő is végigjárja azokat az otthonokat vagy hivatalokat, ahol igénylik a házszentelést, s elvégzi a szertartást. Ilyenkor hangzik el az a „Krisztus áldja meg e hajlékot!” fohász is, amely latin változatának – Christus mansionem benedicat! – kezdőbetűit jegyezzük fel a bejárati ajtó fölé az adott évszámmal együtt.

 A plébános hozzáteszi a jelmondat kezdőbetűi megegyeznek a kisded Jézust meglátogató, s neki ajándékot, aranyat, tömjént és mirhát vivő napkeleti bölcs királyok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár latin nevének – Casparus, Melchior, Balthazar – kezdőbetűivel. Ezért egyes helyeken előfordul, hogy tévesen a G + M + B felirat kerül az ajtófélfára.  

- Miután a házszentelés a vízkereszt ünnepéhez kötődik, ezért azt farsangkor, vagyis a vízkereszttől húshagyó keddig tartó időszakban végezzük, de általában előbbihez közelebb – folytatta Páli Zoltán. – Azért tart ilyen hosszú ideig, mert a lelkipásztoroknak végig kell járniuk az összes olyan hajlékot, ahol igénylik a szertartást, s ez sok időt vesz igénybe. Miután nemcsak az épületre kérjük Krisztus áldását, hanem a benne lakókra is, így általában hétvégente, vagy a délutáni, esti órákban végezzük, amikor a család tagjai valamennyien otthon tartózkodnak. Házszentelés természetesen máskor is igényelhető, például akkor, ha elkészül egy új otthon, vagy új lakásba költöznek a hívek, ilyenkor részben a formula és az imádság szövege is más egy kicsit.