24 produkció több mint 100 fiatal előadásában

2023.12.09. 13:54

IX. ZegaSztár döntő ma este a Hevesi Sándor Színházban

Ma este dől el, hogy kik nyerik a IX. ZegaSztár hat művészeti kategóriában meghirdetett tehetségkutató versenyét.

Antal Lívia

A kategóriák győzteseiről a zsűri dönt, a ZegaSztár fődíjáról azonban a közönség. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban tartandó rendezvény, valamint a Zalaegerszegi Televízió élő közvetítése alatt, azaz december 9-én szombaton 18-tól a 06/30-30-30-103-as nem emelt díjas telefonszámra várják az SMS-eket. Egy telefonszámról mindössze 5 darab küldhető.

A Zalaegerszegi Televízió és az önkormányzat kilencedik összművészeti tehetségkutatóját idén is nagy érdeklődés kísérte. A kétévente megtartott ZegaSztár Velkey Péter, az önkormányzat humánigazgatási osztályának vezetője ötlete alapján indult útjára 14 évvel ezelőtt, amelyen a zalaegerszegi általános iskolák felső tagozatos tanulói és a középiskolás diákok mutathatják be tehetségüket, illetve versenyeznek a díjakért.

A Keresztury Dezső VMK-ban tartott elődöntökön 54 produkciót bírált a zsűri. Döntésük alapján 18-an jutottak tovább. Az egerszegihirek.hu Facebook oldalán a közönség is dönthetett arról, hogy a 36 produkcióból melyiket, illetve kiket szeretne látni a Hevesi Sándor Színházban december 9-én megrendezett gálán. A közönségszavazás értelmében 6-an jutottak tovább, így több mint 100 tehetséges fiatal előadásban 24 produkciót tekinthetnek meg a nézők a IX. Zegasztár gáláján.

Akik között eldőlnek a tehetségkutató verseny helyezései, a következők: Vers- és prózamondás kategóriában Besenczi Zsongor, Pilise Levente, Frankovics Gréta Lujza és Drózd Emília.

Modern- és társastánc kategóriában a Motion TSE, Hadászi-Kovács Kármen, Szente Virág és Varga Rebeka.

Néptánc kategóriában a Zalai Táncegyüttes egyesített utánpótlás csoportja, Ádám Martin Bálint, Böjte Julianna – Somogyi Roland és Molnár Csanád.

Népzene, népdal kategóriában a Tűzliliom Éneklő Csoport, a Pipacsok, Csiszár Aliz és Büki Regina.

Komolyzene kategóriában Herczeg Zsófia, Rétvári János, Besenczi Hella és a Pálóczi Fuvolatrió.

Könnyűzene kategóriában Sárközi Roland, Mayer-Zsuppányi Csenge, Miklós Vivien és Kovács Lívia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában