Emléktáblával tisztelegtek a bátor katonatiszt előtt

Az avatás a római katolikus templom előtti téren, az I. és II. világháborús emlékműveknél kezdődött, ahol az MH Légierő Zenekar Veszprém térzenével fogadta az emlékezőket. A díszőrséget az MH 47. Bázisrepülőtér katonái adták, az alakulat parancsnoka, Magasy Zsolt ezredes vezetésével. A Pápai Huszár Egyesület második világháborús korabeli egyenruhát viselő hagyományőrzői szintén díszőrséget állítottak. Többen érkeztek Nagykanizsáról az avatásra, köztük Dobri Lajos, a Kanizsa Lovasklub elnöke, egyben a nagykanizsai császárhuszárok parancsnoka is. A hagyományőrzők jelenléte ékes bizonyítéka volt annak, hogy a legmagyarabb fegyvernem virtusa még ma is elevenen él.

Völfinger Béla, Pápateszér polgármestere köszöntőjében kiemelte: a község rendkívül büszke arra, hogy a hős katonatiszt egykor itt élt. Bejelentette, hogy Marjay Tamás huszár hadnagy életműve és katonai pályája nemrég felvételt nyert a Pápateszéri Települési Értéktárba.

Maruzs Roland alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokhelyettese ünnepi beszédében részletesen ismertette a hős lelkű, mindenáron győzni akaró huszártiszt életútját és katonai pályáját. Elmondta: a tiszt 1945-ben a Vértesben dúló ádáz harcok során tűnt ki bátorságával. Egy csatában több napon át élelem és víz nélkül tartott ki szakaszával. Később bekerítették őket, és a köréjük vont gyűrűből való kitörés közben súlyos lőtt sebet kapott, amely szilánkosra törte combcsontját. Képtelen volt lábra állni, ezért a dermesztő hidegben és vastag hóban kúszva próbálta meg elérni a saját vonalakat. A fagyástól és a súlyos vérveszteségtől már önkívületi állapotban volt, amikor napokkal később egy magyar tüzérfelderítő rátalált. Életét sikerült ugyan megmenteni, de sajnos amputálni kellett mindkét lábát térd alatt, és összes ujjának legutolsó ujjpercét. Ilyen körülmények között kellett új életet kezdenie Marjay Tamásnak, aki ekkor került Pápateszérre idős szüleihez. Itt ismerkedett meg leendő feleségével is, akivel később boldog házasságban éltek. A község temetőjében nyugszik szerettei körében, sírhelye a nemzeti sírkert része, örökös védettséget élvez.

Elhangzott még: hősiességéért a második világháború egyik legmagasabb magyar katonai kitüntetését, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet adományozták részére, amelyet azonban a háború befejezése miatt már nem vehetett át. A kitüntetés rangját és eszmei értékét mutatja, hogy a második világégés során mindössze huszonkét magyar és egy német katonatisztnek ítélték oda.

Lehner Judit beszédében nevelőapját méltatta és azokat, akik ápolják emlékét. Segítségével jobban megismerhettük a hős mellett az embert is, aki dacolt az őt ért méltánytalanságokkal és leküzdött minden akadályt, amelyet testi fogyatékossága okozott. Élete végéig tevékeny ember maradt; szerető férj és odaadó apa volt. Kiemelte még, hogy mennyire fontos a hősök emlékének megőrzése és továbbadása az utókor számára.

- Köszönettel tartozom Pápateszér polgármesterének, amiért a kezdetekről segítette az emléktábla ügyét - fogalmazott beszédében a kanizsai Huszár András. - Ugyancsak köszönettel tartozom Maruzs Roland alezredesnek, amiért előmozdította, hogy az eseményt katonai külsőségek tegyék igazán méltóvá és emlékezetessé. A nagylelkű, önzetlen és a magyar katonahősöket tisztelő embereknek is hálával tartozom, akik csatlakoztak a közadakozáshoz; az ő segítségükkel, összefogásuknak köszönhetően valósulhatott meg az emléktábla. Kratochvil Károly altábornagy szavai szerint: „Erős, hatalmas marad az a nemzet, amelyik a múlt nagy eseményeit, katonai erényeit, embereit megörökíti, kegyelettel ápolja és ezen emlékeken nevelődik.”.     

Ezután került sor a koszorúzásra, amelyben az MH 47. Bázisrepülőtér katonái működtek közre. Koszorút helyezett el mások mellett Dr. Kovács Zoltán, a Veszprém megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület országgyűlési képviselője is.