A Hanaton Kft.-nél született újjá a magyar vinyl, amire minden zenekar vágyik

A Hanaton Kft-t Hanisch András, Wettstein Tamás és Dala Zoltán alapította. Előbbiek a helyi underground kultúra ismert alakjai: Tamás a Praha együttes frontembere volt, ismert a ZAZEE Kulturális Egyesület elnökeként is; közben András a Club Grabowskyt vezette, metszéspontként pedig muzsikáltak egy VEN nevű formációban. A lemezgyártás iráni érdeklődésük akkoriban kezdődött.

– Ebben a kultúrkörben előbb-utóbb minden együttes eljut oda, hogy vinylt szeretne csinálni – mondta Hanisch András. – Ez azonban a közelmúltig rendkívüli nehézségekbe ütközött: Magyarországon 1996-ban megszűnt a hanglemezgyártás, és bár több európai gyár fennmaradt, vagy újak alakultak, ezek a vinyl reneszánsz idején körülményesen és lassan szolgálták ki a Magyar piacon jellemző kisebb példányszámokat. A végső lökést pedig egy bécsi koncert adta meg nekem: azért mentem el rá, hogy vegyek egy lemezt, de a kapunyitás után a készlet 10 perc alatt elfogyott, én pedig ott álltam csalódottan, sokakkal együtt. Régóta "utazom" a műanyagiparban is, és akkor vetette fel valaki, hogy miért nem próbálok meg hanglemezeket is csinálni.

Lévén a szakma majdnem húsz évvel korábban kihalt az országban, segítségért nem nagyon volt kihez fordulni, találtak azonban egy nemzetközi internetes fórumot, ahol mindenki azzal bíztatta őket: ne aggódjanak, vágjanak bele, és két év alatt, a saját kárukon meg fognak tanulni mindent.

A koronavírus-járvány időszaka volt, amikor az egerszegi vállalkozás megalakult. Szerencsés módon ezek a hónapok óriási fellendülést hoztak a hanglemezgyártásban is, hiszen a vinyl-gyűjtők, valamint a zenerajongók a négy fal között is élhettek a szenvedélyüknek, a muzsikákat pedig ehhez be tudták szerezni az interneten. És a lezárások alatt eljött a Hanaton egyik nagy pillanata is: hanglemezgyártó gépet vásároltak, Moszvából.

– Kicsomagoltuk és leesett az állunk, a gombok mellett ugyanis magyar nyelvű feliratokat találtunk – mesélte Wettstein Tamás. – Nyomozni kezdtünk és rövidesen kiderült, hogy ez a gép dolgozott a hazai hanglemezgyárban, Dorogon. Német technológiáról van szó, mely a következő években több országban megfordult, mielőtt hazatért hozzánk. Több emberrel is sikerült felvennünk a kapcsolatot, akik egykor ezt a gépeket használták, tanácsokkal láttak el, sőt, aki tudott, személyesen is meglátogatott bennünket.

A hanglemezprés a Hanatonnál teljes átalakításon esett át, a korábbi analóg technológiát PLC vezérlés vette át, így modern technológia dobog az 1984-ben született gép szívében. A présgép mellett fel kellett állítani a fűtő és hűtőrendszereket, újra kellett éleszteni egy 25 éve Magyarországon nem létező technológiát a helyes hanglemeztárolástól kezdve a nyomdai anyagok elkészítéséig. A termelés megkezdése után pedig csőstül jöttek a "gyerekbetegségek", melyekre saját kútfőből kellett orvosságot találni. Laikusként hiába látjuk a hanglemezt pofonegyszerűnek, elkészítése valójában aprólékos és rendkívül kényes műveletek sora, közben millió dolog romolhat el, és sok el is romlik.

– Miután az előadó, vagy a kiadó eljuttatja hozzánk a hanganyagot, valamelyik európai partnerünk elkészíti a mesterlemezt, azaz fémbe karcolja a hangot, amiről galvánozással nikkel nyomólemez készül – részletezte Wettstein Tamás. – Ezeket a matricákat központozzák, és a mi présszerszámunkhoz igazítva peremezik, majd postai úton kerül vissza hozzánk, hogy legyárthassuk a hanglemezeket. Analóg és borzasztóan kényes műveletekről van szó, egyetlen karcolás, vagy porszem is tönkre tudja tenni a végeredményt.

Egy lemez jelenleg 45 másodperc alatt készül el. A présgépben előkészítve vár a nyomólemez, érkezik a Hollandiából rendelt, speciális PVC-granulátumból előállított műanyag pogácsa, a gép ezt 180 Celsius fokra hevíti, sajtolja, majd visszahűti 35-40-re, s közben a középső körcímke is a lemezbe olvad.

– Elképesztő buktatóink voltak menet közben – hallottuk Hanisch Andrástól. – A körcímkének például csont száraznak kell lennie, különben felpúposodhat, ezért a préselést több órás szárítási folyamat előzi meg. Hiába nagyon körültekintő az ember, ha például egy frissen felszerelt légkondicionáló rossz helyre fújta a hideget, a címkén szabad szemmel nem is látható nedveség csapódik le, s máris megvan a baj. A lemezek könnyen sérülnek, deformálódnak, a gyártást követő napokban különösen vigyázni kell rájuk, hogy megtartsák a legjobb formájukat, de a hűtővíz rendszer hibái is okoztak már álmatlan éjszakákat. A színes lemezek gyártása is rengeteg nehézséget okoz, a legapróbb kosz, vagy túlhevített anyag rögtön meglátszik, különösen a fehér és a citromsárga vinyleken. De nem csak saját hibákra derült fény a gyártás során: az egyik kiadó reklamált, hogy nem hallatszik a zenében a gitár kiállás. Nálunk megvolt, de küldtek videót és ott valóban nem szólt. Kiderült, hogy a lemezjátszójuk egyik hangfalának a vezetéke kontakthibás volt...

A Hanatonnál a lemezgyártás tulajdonképpen kézműves módszerekkel zajlik. Ezt elsősorban az indokolja, hogy a gépük muzeális érték, jobb kerülni az automata üzemmódot és folyamatosan figyelemmel kísérni inkább a gyártást. Így például András kézzel adagolja a körcímkét az összes lemezhez - jobb ez, mint később selejtezni az elcsúszott, meggyűrődött, elszakadt címkék miatt. De dolgoznak az előrelépésen ebből a szempontból is: saját fejlesztésű gépet terveznek hadredbe állítani, amit már "magára lehet hagyni". Az öreg gép pedig akkor tényleg bevonulhat a zenetörténetbe, egy múzeum gyűjteményébe.

– A példányszámok egyelőre nem indokolják, hogy tömegtermelésre váltsunk – mondta Wettstein Tamás. – A megrendelők általában néhány százas nagyságrendben gondolkoznak, bár a mai, legnépszerűbb zenekarok rendelkeznek annyi rajongóval, hogy gyorsan elérik az ezres szintet. Kétezernél többet azonban egy albumból még nem csináltunk.

A fajlagos költségek az alacsony példányszámoknál a legmagasabbak, száz alatt a Hanaton nem is vállal megbízást. A feltörekvő zenekaroknak viszont igyekeznek segíteni: nyitottak egy internetes felületet, ahol az adott kiadványt meghirdetik előrendelésre, s így tulajdonképpen a rajongók finanszírozzák meg előre a projektet. Ha nem jön össze a szükséges érdeklődés, a ügyfelek természetesen visszakapják a befizetésüket, ha pedig nagyobb közönségigény nyilvánul meg, az adott együttesnek a maradék pénzt, vagy plusz lemezeket adnak.

– A hírünk villámgyorsan elterjedt a zenei berkekben, talán nincs is országosan ismert együttes, melynek már ne dolgoztunk volna – tette hozzá Hanisch András. – Örülünk, ha a kiadók, vagy a zenekarok meglátogatják a műhelyt. A 30y legújabb albumáról például dokumentumfilm készül, ami a lemezgyártásról is szólni, így nálunk is forgattak néhány jelenetet. A zenészeket általában érdekli a hanglemezgyártás, így a Trotteltől az Italoboxon át a Carson Comáig nagyon sok művész fordul meg nálunk, amikor a városban koncerteztek, vagy csak épp erre járnak.

Az iroda falát kész lemezek borítják, s ott van köztük a bevezetőben említett londoni felvétel is. Mondjuk nem Beatles, egy angol tehetségkutatón feltűnt énekes nyereménye volt, hogy a legendás stúdióban, egy ugyancsak ifjú titán hangmérnökkel felénekelhette a dal. De azért csak Abbey Road... A címkén pedig ott van a Hanaton név is.

Miért fontos egy mai zenésznek az analóg formátum?

Horváth B. Ede (Elefánt):

– Hiszek abban, hogy egy művészeti alkotás úgy kerek egész, ha több érzékszervre is hatást tud gyakorolni. Ha egy zenei album a hallgatható tartalmán túl megfogható, lehet gyönyörködni a borítója részleteiben, akkor még nagyobb élményt ad. A vinyl formátum már a mérete miatt, a borítója tervezésénél rengeteg kreatív lehetőséget rejt, jól tudnak érvényesülni a kis részletek is. Arról nem is beszélve, hogy az így megszólaló zene hangzása is rendkívül gazdag, és külön szertartás a meghallgatása. Sok visszajelzést kaptuk a rajongóktól, és rendszeresen felmerül, hogy az aktuális albumunkat ki fogjuk-e adni vinyl formájában is. Eleinte szkeptikusak voltunk, mert úgy tűnt, a digitális formátumok és streaming szolgáltatások világában kicsi lesz a kereslet egy fizikai hordozóra. Aztán nagyon meglepődtünk, hogy mekkora sikere lett a tizedik születésnapunkra megjelent "best of" vinylnek, szükség volt belőle második gyártási szériára is. Már nem kérdés: a tavasszal megjelenő lemezünk ebben a formátumban is elérhető lesz.

Héra Barnabás (Carson Coma):

– Azt szoktam mondani, hogy olvasáskor is egész más élményt nyújt egy könyv, mint ha az ember ugyanahhoz a tartalomhoz valamilyen elektronikus eszközön fér hozzá. Egy vinylt meghallgatni csak teljes odafigyeléssel lehet, rá kell szánni azt a 40 percet: felrakni a lejátszóra, leülni, kézbe venni a borítót, követni a dalszövegeket, esetleg elmerülni a fotókban, grafikákan. Én magam is így teszek, gyűjtöm is a régi vinyleket, melyeket egyfajta időkapszulaként fogok fel. Bízom benne, hogy ötven év múlva így éreznek majd az akkori zenerajongók is, amikor kézbe veszik például a Carson Coma lemezeit, amelyek Zalaegerszegen készültek. Amikor a városban koncerteztünk, jártunk mi is az üzemben. Éppen Koncz Zsuzsa lemezek voltak soron, és elképesztő volt belegondolni, hogy egykor ugyanez a berendezés Dorogon is gyártotta ezt a zenét, és ezt teszi most is, pedig közben mennyi minden változott a világban.

Beck Zoltán (30y):

– Mindig irigyeltem apámat, amikor rá tudott mutatni dolgokra, egy útra, házra, fürdőszobára, bármire, hogy nézd fiam, ezt én csináltam. Ezzel szemben én a lányomnak csak azt tudom mondani, hogy hallgasd, ehhez a három és fél perc zajhoz apának is van köze. Pedig a tárgykultúrába nőttem bele és ezért fontos nekem, hogy amit csinálok, annak ne csak időben, de térben is legyen kiterjedése, hogy meg lehessen fogni. A hagyományos bakelit lemez ilyen. Ráadásul ott van a borítója, az a 30-szor 30 centi, amire írhatsz, vagy amit üresen hagyhatsz, de mindenesetre üzenni tudsz vele az embereknek. És persze nem csak a saját üzeneteim fontosak, ezért gyűjtöm is a kazettákat, a hanglemezeket. És örülök, hogy még sokan tesznek így.

A zenehallgatás luxusát a rajongók tartották életben

Vinylt hallgatni nem egyszerű. Lemezlejátszó és hangfal kell hozzá, egyik sem olcsó, pláne, ha valaki olyat szeretne, amin tényleg érzékelni lehet a hangzásbeli különbséget, ami az analóg hanghordozó javára megvan a digitális technikával szemben. Aztán a hanglemezt ki kell venni a tokból, felrakni, óvatosan rá a tűt, felénél fordítani, majd vissza a tasakba, s közben végig hímes tojásként bánni vele, meg ne karcolódjon. Kész tortúra, pláne a Spotify korában, amikor bárki, bármit, bárhol és bármikor hallgathat, az okostelefon képernyőjének három érintésével. Az igazi vinylesek számára viszont például ez a sok macera is vonzó. Szertartás a zenehallgatáshoz.

– Az 1980-as évektől a hanglemezkiadás nagy nemzetközi szereplői tudatosan sorvasztották el a vinylt a cd erőltetésével – fogalmazott Kovács László, aki civil foglalkozását tekintve jogász, de tíz éve létrehozta a Moiras Kiadót, mely mára a hazai bakelit-piac egyik legfontosabb szereplője. Eleinte csak régi lemezeket jelentetett meg újra, próbaképpen, hogy van-e ilyesmire kereslet a piacon, voltak évek, amikor csak egy-egy kiadvánnyal jelentkezett. Aztán lassan megtalálta a helyét és a hallgatóit, tavaly nyolc lemezzel jelentkezett. – Voltak évek, amikor a mainstream média, a nagy nyilvánosság számára a vinyl nem is létezett, a Magyar Hanglemezgyártók Szövetségének adata szerint például 2011-ben itthon 59 darab lemezt adtak el összesen. Mondjuk ez a szám némileg torz, csak a hivatalos importból származó kiadványok szerepelnek benne, de azért a mélypontot jól érzékelteti. A hagyományos lemezek iránti kereslet azonban végig ott lappangott a piac mélyén, a rajongók, amilyen én is voltam és vagyok, életben tartották. A régi lemezek antikvár üzletága virágzik, a gyűjtők úgyszólván minden áldozatra képesek, a mai zenekarok igazi rajongói bakeliten is keresik az új kiadványokat, és ez az üzletág ma már sokkal erősebb, mint a nemrég még egyeduralkodó cd-ké. A vinyl a zenehallgatás luxusa, de a multik is újra meglátták benne az üzletet. Úgy tudom, globálisan a Pink Floyd Dark Side of the Moon lemezének évfordulós újrakiadása a csúcstartó jelenleg 60 ezer eladott példánnyal, itthon pedig a Carson Coma legutóbbi albuma (ami egyébként Zalaegerszegen, a Hanatonnál készült) vezet, kétezer darabbal. Ezek a számok persze sehol nincsenek az 1970-es évek adataihoz viszonyítva, de nagyon is látható részt képeznek a piacon. A vinyl reneszánsza itt van, de hogy mi lesz a folytatás, arra én is nagyon kíváncsi vagyok.

Akit a vinyl illata megcsapott

Dorogon az 1970-es évek elejétől működött a Hungaroton Hanglemezgyár üzeme, melyben jó két évtizedet töltött el Szengyörgyi Pál. Végigjárta a ranglétrát a vállalatnál, és 1992. végén ő volt, aki a lakatot rákattintotta a gyárkapura. Majd néhány kollégájával elkísérte az utolsó gépet Angliába, ahol segített azt üzembe állítani. És nemrég ezt a berendezéstb látta újra Zalaegerszegen.

– Elképesztő élmény volt a találkozás – mesélte Szentgyörgyi Pál. – A hanglemezeknek jellegzetes illata van, amit minden hallgató ismer. Nekem ez az évtizedek alatt beleivódott az orromba, sosem felejtettem el, de valóban újra érezni fantasztikus volt. Illetve látni a gépet, ami harminc év alatt bejárta fél Európát, s most újra találkozhattunk. Meg is simogattam, mint egy régi barátot... Igyekeztem segíteni a beüzemelésnél, remélem, tudtam hasznos tanácsokat adni. Dorogon a fénykorban 25 ezer négyzetméteres üzemben készítettük a lemezeket. A hét öt napján három műszakban dolgoztunk, a csúcsidőben, karácsonykor pedig mindig volt szombati munka is. Ebbe a gyárba csak ismeretségi alapon lehetett bekerülni, nekem is így sikerült. A bánya és a gyógyszergyár mellett ez volt a harmadik legfontosabb munkaadó a városban, de a legjobb években talán meg is előztük a másik kettőt, keresetek terén is. Óriási dolog volt, hogy a korzsak legnépszerűbb együtteseinek a zenéivel dolgozhattunk, Illéssel, Omegával és a társaikkal, melyeken én is felnőttem. Sokszor jártak is nálunk ezek a hazai sztárok, Koncs Zsuzsa írt a brigádnaplónkba is. Remek munkahelyi közösségünk volt, aztán a bezárás után messzire kerültünk egymástól, de ma már a Facebookon tartjuk megint a kapcsolatot, van egy közösségünk. És szervezünk rendszeresen találkozókat is, az elsőre százötvenen jöttek el.