Panaszkodás helyett újra álmok

2023.11.07. 14:00

Száz éve épült a zalavári Rózsafüzér Királynéja-templom

Szoboravatással, múltidézéssel és püspöki szentmisével ünnepelték a zalavári Rózsafüzér Királynéja-templom építésének századik évfordulóját.

Péter B. Árpád

Holler Konrád mellszobrát Varga László megyés püspök áldotta meg

Fotó: Darabont Kristóf

Lucz József polgármester emlékeztetett: 1923. november 4-én hatalmas és méltó ünnepséggel szentelték fel Zalaváron az újonnan felépült templomot, amely „összefogással, kitartó munkával és tenni akarással” készült. Ennek motorja Holler Konrád plébános volt, aki 1919 és 1929 között szolgált a településen, s a templomépítés mellett „rendbe tette a temetőt, felújíttatta az elemi iskolát, énekkart hozott létre, ismeretterjesztő előadásokat tartott, két kezével dolgozott és küzdelmet folytatott az orgona megvásárlásáért”.

Az évfordulóra Túri Török Tibor szobrászművész formázta meg az egykori plébános arcmását, a mementót Varga László kaposvári megyés püspök áldotta meg a templomkertben.

– Könnyű alkotni akkor, ha egy határozott arcot, egyéniséget ábrázolok. Nem elég a formát látni, az is kell, hogy legyen valamiféle személyes kontaktusom a modellel, akit igyekszem szolgai módon, hűen ábrázolni – fogalmazott az alkotó.

Az egykori plébános arcmását Túri Török Tibor szobrászművész formázta meg
Fotó: Darabont Kristóf

Az ünnepi szentmisén Varga László megáldotta a templomot, majd prédikációjában felidézte: „annak idején kicsinek bizonyult a régi templom, s egy sokkal nagyobbat álmodtak és építettek eleink. Ma ugyanez az épület túl nagynak tűnik a templomba járók létszámához képest. Ezen lehet szomorkodni, vagy azt tenni, amit annak idején a helyi plébános: megvalósított egy álmot, amelyért mindenkit mozgósított”.

„Meg kell fertőzni az örömhírrel azokat, akik még nem hisznek benne.” Az ünnepi szentmisét Varga László kaposvári megyés püspök mutatta be
Fotó: Darabont Kristóf

– Panaszkodás helyett mi lenne, ha mi is álmodnánk? Például arról, hogy a helyiek megtöltik ezt a templomot. Önerőből nem fog menni, de Istennel sikerülhet. Először kell egy vízió, amihez aztán meg kell keresni azokat a testvéreket, akik mernek együtt álmodni. Csak így épülhetett fel ez a templom, most pedig az a feladat, hogy az itt élőkhöz eljusson az örömhír. El kell mondanunk nekik: miért fontos az, hogy templomba járunk. A kereszténységet fertőzéssel lehet megkapni. Meg kell fertőzni az örömhírrel azokat, akik még nem hisznek benne. Ehhez az kell, hogy megismerjük az Úr Jézus Krisztust, aki odaadta és ma is odaadja az életét értünk – hirdette a főpásztor.

Varga László: Panaszkodás helyett mi lenne, ha mi is álmodnánk? Fotó: Darabont Kristóf

A szentmise végén Kelemen István plébános azt mondta: „Nem pusztán szép falakról van szó, ha a templomra gondolunk, hanem ez valóban Isten háza, ahol az Oltáriszentségben jelen van az Úr Jézus Krisztus, aki közösségbe tudja kovácsolni az embereket”.

Az ünnepi szentmise után hársfát ültettek, akárcsak 100 évvel ezelőtt, b-j: Varga László, Kelemen István és Lucz József
Fotó: Darabont Kristóf

A záróáldását követően a hívek a templomkertbe vonultak, ahol – éppúgy, mint száz évvel ezelőtt – hársfát ültettek a jeles alkalomból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában