Kerámiaedény a pálinkának

Az érdekes tárgyról, Gyanó Szilvia, a múzeum néprajzosa mesélt. Elmondta: egy füle van, külsejét három világoszöld virágos-ágacskás mintacsík díszíti, kifolyócsöve szűk, majdnem félig fedett száján 1871-es évszám olvasható. „Még a régi öregek pálinkát főzni használták.” – mesélte nagyrécsei ajándékozója Kerecsényi Editnek. A „plávis” jelentését így magyarázta: „Amikor főzik a pálinkát, ami elsőbe lejön, az ebbe folyt bele. Az a plávis.”

- A kicsepegő párlat gyűjtésére szolgáló pálinkafőző edények kívül-belül mázasak - mesélte a szakember. - Ezek a 19. század közepén, illetve második felében készült széles fenekű (totya) fazekak félig zártak és vékony kiöntőcsővel rendelkeznek. Gyakran egyedileg, megrendelésre készültek, ezért a tulajdonos neve, a készítés évszáma, esetleg egyéb jókívánság, vagy tréfás felirat is szerepelhet rajtuk. A házi pálinkafőző felszerelés némely vidéken jellegzetes épületekben volt felállítva a 19. században. A Nyugat-Dunántúlon ezek voltak a pálinkafőző kunyhók, melyeket a Balaton-felvidéken kukollának neveztek. Az első főzés eredménye volt Zalában a „plávis” (pelávis, peláviz, plávics) vagy más néven „vadka” (Somogyban „vogyka”). Ezt később még finomítani kellett, bár nem mindenhol került erre sor. Az üstből kifolyó első párlatot, az alszeszt Nagykanizsa környékén is többnyire plávisnak nevezték. Lovásziban szintén „plávisos korsó” volt a neve az edénynek, de ott a plávis szót a cefrére értették.

Gyanó Szilvia hozzátette: a Thúry György Múzeum 19. század második felében készült pálinkafőző fazekai sok érdekességet árulnak el a házi pálinkafőzésről, mely a 19. században és a 20. század elején a zalai és a környező somogyi emberek kedvelt őszi-téli tevékenysége volt. Csurgón is ilyen pálinkafőző edénybe csöpögött a „tiszta pálinka”: „Vót egy katlan, abba beletették a kazánt, aztán egy rézcső gyütt ki belőle a hűtőre, hideg vót a vize és úgy a gőz csöppökké vált, és úgy folyt ide, ebbe bele. Törkő, szíva, barack vót a legjobb.” – magyarázta az 50 éves adatközlő 1960-ban. A kis kifolyócsövet „csöcs”-nek nevezték és „azt tőcsér helyett használták, hogy nem köllött tőcsér”.

- Pusztamagyaródon több fazekas is készített pálinkás fazekat „folatos fazekat” - magyarázta. - A nagykanizsai Bakó János fazekastól és a nagybakónaki Pandalek Józseftől is van pálinkafőző fazék a néprajzi gyűjteményben. A pálinkafőzés helyszíne Csurgón a „kinti konyhában” volt, Zalaszentbalázson a „mellékkonyhában” és „vadkásfazék” néven ismerték ugyanezt a tárgyféleséget. Kerecsényi Edit a Letenye környéki szőlőhegyekről jegyezte le, hogy az 1950-es évekig „nagy divat volt a tiltott pálinkafőzés”. Természetesen a letenyei hegyről is került „plávisos fazék” a gyűjteménybe, ahogy Csapiból és Nagybakónakról is. Az 1910-es évek közepéig használták a pálinkás fazekakat, mert az első világháború elején a rézüstöket hadi célokra lefoglalták. A főzőberendezések többi része ezt követően a padlásra került.

Gyanó Szilvia a pálinkafőzés történelméről is szólt. Kiemelte: az 1836. évi törtvény saját szükségletre és nagybani eladásra szabaddá tette a pálinkafőzést mindenféle alapanyagból, a gabona kivételével. Majd 1850-től a szesz állami monopólium lett, így a parasztok házi pálinkafőző üstjei is állami ellenőrzés alá kerültek, a főzés után szeszadót kellett fizetni. A községi szeszfőzdéket 1920-ban hozták létre, míg a házi pálinkafőzést megtiltották. A korlátozások és a tiltások azonban nem akadályozták meg a zalai embert a gyümölcs és a törköly lepárlásában. A „zugfőzés” során változatosan próbálták titokban lefőzni a szeszt és titokban tárolni a „fináncok” elől.

- A modern világ változása, hogy 2010-től magánszemélyek is birtokolhatnak szeszfőző berendezést, illetve saját részre főzhetnek különböző szőlőbor-, szőlőseprő-, szőlőtörköly- és gyümölcspárlatokat, azaz pálinkát is - fűzte hozzá. - Meghatározott keretek között, 2021-től évi 86 literig szabad és adómentes a magánfőzés.