Dr. Ignácz Magdolna 73 éves, futónagykövet, az Összefogás a mellrák ellen mozgalom tagja

Evelyn Lauder 29 éve alapította meg a Mellrák Kutatási Alapítványt. A szervezet a pink szalagot választotta jelének. Azóta ez a szín a mellrák elleni küzdelem szimbóluma.

E szín alatt gyűltünk össze a Daganatos Betegek Egyesülete meghívására a minap, s hallgathattuk meg dr. Ignácz Magdolna mellrákkal megküzdő történetét, amelyet Legyőzhetetlen címmel könyvbe is foglalt, mert gyógyulása óta missziójának tekinti, hogy lelket öntsön a betegséggel küzdő csüggedtekbe. Az elmúlt éveit dr. Tóth Margit, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főorvosa kérdései nyomán ismerhette meg a hallgatóság.
Az agráriumban dolgozó, aktív vadász, madarak, apró- és nagyvadak, a pilisi erdők ismerője, vadászati tárgyú kiadványok, filmek életre segítője, a természetfestők alkotótáborainak szervezője, Széchenyi Zsigmond személyes ismerője nagyon készült a nyugdíjas évekre. Az előtte is átlagot messze meghaladó aktivitású feleség, anya, nagymama, közösségi ember az utazásokat, túrákat, és a szenvedélyes festést komolyabb szintű futással, tánccal tervezte kiegészíteni.

„Akkor júliusban fantasztikus élmény volt Korzikán hegyet mászni.  Mire hazaértem, otthon várt  a  szokásos  behívó  a mammográfiára, ahova mindig eljártam.  Elszaladtam, gondoltam, ezzel sem lesz gondom. Másnap 15 km-es versenyt futottam hatalmas örömmel, majd csomagoltam, irány Mártély, a festőtábor.” A visszaemlékezés úgy folytatódik, hogy a Tisza-parti művésztelepen kapta a telefont, meg kéne ismételni a felvételt. Hamarosan „fél falnyi felületen” láthatta a mellrákja jeleit. Tünetet, előjelek nélkül, csupán némi fáradtsággal kapcsolta össze utólag a diagnózist. Pár nappal később félmaratont futott volna, a gyors beavatkozást javasló orvosok megígérték neki, egy év múlva megteheti. Ami azt jelentette, hogy túlélheti. Két nap múlva már a kemoterápiás székben ült, és megkezdődött a gyógyulás folyamata.  A mozgás, a sport jelentette a kapaszkodót.  Ilyenkor sok tanácsot kap a beteg az ismerősöktől, miket próbáljon ki, de ő a szakemberekre hallgatott. Végigcsinálta a sugár- és a kemokezelést, a bal oldali masectomiát. Sokat segített, hogy bakancslistát írt, mivel kiderült számára, ha az ember valamit nagyon elképzel, az előbb vagy utóbb szembe jön vele. Mára úgy érzi, a mellrák nélkül nem csinált volna annyi mindent. Egyszerűen megszabadult a félelemtől. „Sosem gondoltam, hogy eljutok a Himalájához 4300 méterig, de ennél is komolyabb kihívás volt a Pireneusok-túra.  Ha nem lettem volna rákos, meg sem mertem volna csinálni ezeket a kalandokat”.  
„Sokat önkénteskedek, a mellrákosok, daganatosok futónagykövete vagyok. Volt olyan, aki miután elolvasta a könyvemet, jelentkezett az idősek otthonába. Nem gondoltam volna azt sem, hogy valaha könyvet írok, a betegség alatt nem vezettem semmiről semmit. A könyv eleje a betegségről szól, felhívva a figyelmet a szűrésekre. A könyv kétharmadában pedig a kapaszkodókról írok."

Segít pozitív embereket összerakni, fogalmaz, ezért nem félt megmutatni magát, amikor kihullott a haja, amikor csupán a fülbevaló kölcsönözte a nőiességét. Már rég túl van a bűvös ötödik tünetmentes éven. Úgy érzi, a döntésünk, az akartunk hozzájárul a legyőzhetetlenséghez.