2023.09.01. 18:00
Megkerülhetetlen szerepe volt a térség fejlődésében
Az évtizedes helyi hagyományok jegyében, illetve a város szénhidrogénbányászatban és -feldolgozásban is betöltött szerepére tekintettel pénteken ismét megtartotta bányásznapi koszorúzását Nagykanizsán a MOL Bányász Szakszervezet és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület.
Cseresnyés Péter és Balogh László közösen koszorúzott
Fotó: Szakony Attila
A rendezvényen a szervezők mellett Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Balogh László polgármester, valamint az olajipari vállalatok és az érintett oktatási intézmény, a Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum képviselői is elhelyezték koszorúikat az emlékhelyen. Hazánkban immár 73. alkalommal tartották meg a bányásznapot, ám a szénhidrogének kitermelésére irányuló kutatások már jóval korábban megkezdődtek a történelmi Magyarország területén. A zalai olajmezők feltárására irányuló törekvések a XX. század első felében, a harmincas években kaptak lendületet, majd 1937. november 21-én a ma Kiscsehihez tartozó Budafapusztán a Budafa-2-es kút üzembe állításával termelni kezdett az első magyarországi ipari méretű olajbányászatot biztosító kőolajlelőhely, ami megkerülhetetlenül fontos szerepet játszott a térség fejlődésében.
