Gyenesdiás visszavárja a festőket

2023.08.12. 21:17

Nemzetközi művésztábor, ihletett alkotásokkal

Véget ért az első nemzetközi művésztábor Gyenesdiáson. Az itt született míves festményeket a szombaton nyílt zárókiállításon mutatták be a nagyközönségnek a községházán.

Péter B. Árpád

A zárótárlat megnyitóján hitet tettek a folytatás mellett, képünkön (b-j) Bruti, Szabó Zsolt Szilveszter, Gál Lajos és Gécseg András

Fotó: Péter B. Árpád

A művésztábor ötlete, megszervezése és szakmai vezetése Gécseg András festőművész nevéhez fűződik, aki az alkotótársak által közösen készített képet kapott hálaajándékul, munkáját, lelkesedését pedig a megnyitó valamennyi szónoka méltatta.

Szabó Zsolt Szilveszter, a gyenesdiási művelődési ház igazgatója arról beszélt, rangos művészgárda gyűlt össze erre a hétre a Balaton-parti településen, s jelezte: a tábor folytatását tervezik.

Gál Lajos polgármester leszögezte: az elmúlt napokban elindult egy folyamat, amelyet a település és az önkormányzat támogat, s a jövőben is várja az alkotókat.

– A most készült képek egyszerre balatoniak, szürreálisak, szakrálisak, és további ezer színt vonultatnak fel, vallva a tájról s mindarról, amit a művészek ebben a környezetben éreznek – folytatta a polgármester. – Ez a szépség alkalmas arra, hogy a hozzáértők megörökítsék, lássák és láttassák.

Az alkotók az elmúlt napokban a „Coop-tetőn”, vagyis az új művelődési házban dolgoztak, s e helyszín a jövőben is várja őket, tette hozzá Gál Lajos, leszögezve: reméli, a művésztelep folytatódik, és megér több évtizedet, akárcsak a párhuzamosan zajló fafaragó alkotótábor, amelynek résztvevői az utóbbi három esztendőben már láncfűrésszel varázsolnak csodákat a Kárpáti Korzón.

A megnyitón a stand up humoristaként és dalszerzőként ismert Bruti – aki maga is alkotott a művésztáborban – felidézte: az elmélyült munka mellett kulináris csodákban volt részük az elmúlt napokban, s jó pár kilóval gyarapodva, ugyanakkor lélekben is növekedve zárják ezt a hetet.

A múzsák, ihletők sorába egyébként Bruti is belépett: egyik művésztársa elkészítette ihletett portréját, amelyet – a többi alkotással együtt – a nagyközönség is láthat a tárlaton.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában