Búcsúi szentmisét tartottak a Remetekertben Nagyboldogasszony-napja alkalmából

A Szűzanyát köszönteni, hálát adni és a hazáért, népünkért imádkozni gyűltek össze a Nagykapornakhoz tartozó ősi Mária-zarándokhelyen, a Remetekertben a hívek vasárnap délelőtt a hagyományos Nagyboldogasszony-búcsú alkalmával.

– Isten hozott benneteket újra haza! – köszöntötte Tódor Szabolcs búcsúszentlászlói plébános a zarándokokat és a paptestvéreket, főtisztelendő atyákat a szentmise kezdetén, hangsúlyozva: Mária újra és újra hazavárja gyermekeit. – S ti meghallottátok a hívó szót, éreztétek, hogy haza kell jönni, ide, a Remetekertbe Máriához, kérésekkel, fohászokkal, hálával a szívetekben – tette hozzá a helyettes esperes, aki 2019 augusztusa óta látja el oldallagosan a nagykapornaki plébániát, amelyhez az ősi zarándokhely is tartozik.

"Egyszerűen csak jó volt ott lenni"

A szentmise főcelebránsa, Fazakas Z. Márton csornai premontrei apát prédikációjában Isten templomának nevezte a helyet és címtemplomhoz hasonlította a remetekerti kápolnácskát (amikor valakit bíborossá nevez ki a pápa, Rómában vagy környékén kap egy ún. címtemplomot, ami erősíti az illető Örök Városhoz és a Szentatyához való kötődését, s azt a templomot neki illik minden másnál jobban szeretnie, magyarázta az apát). Felidézte: kölyökkorában neki is volt egy ilyen temploma, egy kis kápolna, ahova csavargás közben szívesen eljárt. „Leültem és talán még imádkoztam is ott, de ebben nem vagyok biztos. Egyszerűen csak jó volt ott lenni” – fogalmazott mosolyogva az apát.

– Falvainkban, városainkban, ahonnan érkeztünk, szebbnél szebb templomok vannak, mi mégis úgy döntöttünk, fáradtságot, időt nem kímélve eljövünk ide. Miért? – tette fel a kérdést Fazakas Z. Márton. – Nem lehet, hogy ez a kis kápolna sokak címtemploma, ahol az emberből óhatatlanul előtör: Uram, jó nekünk itt lenni? Sokan azért jövünk, hogy megerősödjünk – és nem feltétlenül a hely szellemétől, hanem attól, ami egybeköt bennünket, embereket, s az eget és a földet. Mert itt még van valami abból a kapocsból, ami magyar népünket a Szűzanyához köti Szent István által, hiszen Nagy­boldogasszonyt ünnepeljük.

Fel kell ismerni az Isten jóságát

Rámutatott: nem véletlen, hogy ez a kiemelkedően nagy tudású ember a Szűzanyára bízta népét. Jól tesszük, szögezte le, ha időről időre meglátogatunk ilyen kiemelt szent helyeket, és megpróbáljuk ezt az égi kapcsolatot rendezni szívünkben, lelkükben, életünkben. Hogy a rosszat azonnal észre tudjuk venni, fel kell ismerni az Isten jóságát, a Szűzanya anyai segítségét – mondta.

A Szűzanya – a mai kor emberével ellentétben – soha nem követelőzik, mindig helytáll abban a helyzetben, amiben van, sosem panaszkodik. Az apát szerint az elmúlt 30 esztendő nagy szabadságának egyik fő hibája, hogy „kiölte a felnövekvő nemzedékből az alázatot, hogy az Isten előtt fejet kell hajtani, s az életnek megvan a földi rendje, amiben nem én vagyok a központban, hanem még ott is az Isten és minden, ami hozzá tartozik. Ezért tévelygünk összevissza. Holott múltunk, történelmünk, a Szent István által mutatott út megadja a helyes irányt” – fogalmazott.

Sokszor várunk a csodára, de nem teszünk érte

– Hála a Jóistennek, hogy vannak ilyen helyek, ahova eljöhetünk, hogy feltöltődjünk. Ahol elmondhatjuk: Uram, jó nekünk itt lenni, a te szent hajlékodban. De fontos, hogy személyes kéréseink mellé tegyünk oda népünk kéréseit is – hangsúlyozta az apát. – Ne csak lássuk a javítandó feladatokat, hanem javítsuk is.

A Szűzanya ünnepe kapcsán szólt arról is, gondoljuk el, mi mindenre képes egy földi édesanya gyermekéért, s ennek tudatában képzeljük el, mire képes értünk égi édesanyánk? – tette fel a költői kérdést az apát.

– Sokszor várunk a csodára, de nem teszünk érte. Mindegy, hogy milyen körülmények között élünk, hány évesek vagyunk, milyen egészségesek: ha semmi mást, imádkozni a másikért és népünkért tudunk. A Szűzanya hányszor megtehette ezt. Bízzunk benne, az ő hathatós segítségében, és ezt a hitet ne veszítsük el a hétköznapokban sem – szólt a jelenlevőkhöz az apát. – Testvéreim! Mit viszünk haza? Ez a legfontosabb. Miért jöttél ide, mit szeretnél ma itt kapni? Mi a viszonyod a földi és az égi édesanyáddal? Mit akarsz holnap, holnapután, jövő ilyenkor ezekkel a kapcsolatokkal, az Istennel, vagy akár az elviselhetetlen szomszédoddal? Nem tudjuk megkerülni ezeket a kérdéseket, nem tudjuk becsapni az Istent, bár sokszor megpróbáljuk. Nagyboldog­asszony ünnepe mindig arra biztat, sőt kötelez bennünket, magyarokat, hogy ne csak a saját érdekeinket nézzük, hanem a népünkét is. Nagyon fontos, hogy egyszer a Szűzanya köténye alatt megint egyesüljünk. Ehhez az is kell, hogy elfogadjuk a másik igazát, hiszen ő is az Isten szavát közvetíti. Aki ma ide el tudott jönni, az gazdag ember, hiszen itt van az Isten színe előtt. Együtt vagyunk, együtt imádkozunk és kérjük a boldogulást itt, a földön és az örök életben.