Négy sávos pálya építésével újra beindulna a tekeélet Nagykanizsán

 Kilencéves koromig Sárváron éltünk, édesanyám zalakarosi, édesapám alföldi származású, s már óvodásként elkezdtem birkózni - mesélte Tamás. - Aztán átköltöztünk Nagykanizsára, de akkor befejeztem a birkózást, helyette inkább úsztam. Annyira, hogy egészen középiskolás koromig versenyszerűen űztem a vizes sportot. A szerelmese lettem, bár kimagaslóan jó eredményeket nem értem el, de egyszer országos versenyen felállhattam még a dobogó harmadik fokára vegyes úszásban. Viszont előfordult olyan viadal is, ahol csak a 18. helyen végeztem. Főleg mell és pillangóúszásban remekeltem, nagyszerű időszaka volt az életemnek. Felnőttként évekig jártam hobbiból a kanizsai uszodába reggel 6 órára, amióta 11 órakor nyit, azóta nem fér bele az életritmusomba, sajnos.

Elmondta: a szülei tekéztek már Sárváron is, akkoriban automata pálya híján gyakran "befogták" bábuállítónak, vagy épp golyó visszaadó feladatokkal bízták meg. Amikor édesanyja Kanizsán az egykori KÖGÁZ vállalatnál kezdettel dolgozni, ahol több tekéssel is megismerkedett, olyanokkal is, akik jelenleg is tagjai az NB I.-es kanizsai gárdának. Ilyenkor a céges busszal járták a versenyeket, ami általában hétvégente családi programmá alakult. Gyermekként jó élményként élte meg, s kicsit közelebb került a sporthoz.

- Nyegle 14-15 éves srácként gurítottam ugyan, de a tekézéshez kell egyfajta erősebb fizikum, hiszen azt a golyót el kell bírni, és még meg is kell lendíteni - mosolygott. - Aztán 2004 januárjában az öntevékeny olajos sportbarátok, Pázsitné Lukács Kató vezetésével megalakították a Nagykanizsa Teke SE szervezetét. Ekkortájt csatlakoztam a klubhoz és segítettem a nagyon rossz állapotban lévő pálya felújításában. Beszakadt tető, elhanyagolt eszközök és hajléktalanok fogadtak bennünket. Szerencsére olyan összetartó csapat és közösség érkezett a terembe, akik nem ismertek lehetetlent és szívünkön viseltük a tekepálya állapotának rendbetételét.

Aztán 2010-ben az Nk. Teke SE elnökévé választották Szécsi Tamást, aki akkor vállalkozóként igyekezett további támogatókat találni a sportág fellendítéséhez.

- A sportkarrierem kevésbé volt kiemelkedő, hiszen a Zala megyei élvonal csapatában játszottam, a bajnokságot ugyan nem nyertük meg, de a dobogóra mindig felállhattunk - folytatta. - Egészen 2017-ig, a kislányom, Rebeka megszületéséig az ismeretségeimen keresztül igyekeztem segíteni a kanizsai tekesportot. Ez az időszak volt a legjobb élményem, hiszen ekkor felújítottuk az automatát, bábukat szereztünk be, csatornát cseréltettünk, gipszkartonozást végeztünk, szigeteltünk, a fűtésrekonstrukciót is megoldottuk. A tekeszerető közönségnek egy álma válna valóra azzal, ha az NB I.-es férfi csapat Kanizsán játszana. Ennek feltétele a négy sávos pálya. Ugyan megpróbáltuk felújítani a sörgyári pályát, ám a beruházás közepén tulajdonosváltás történt, s kitettek bennünket. Viszont szentül hiszem, hogy olyankor nem lehetne elférni a lelátókon, hiszen sokak rajonganak a sportágért a városban.

Szécsi Tamás manapság terepkerékpárral járja a környéket még a munka előtt, hajnalban. Általában a régi 7-es utat választja, majd Nagyrécsénél a Bacónaki-hegy felé kanyarodik, s az erdőn keresztül Cserfő-hegyre is elteker.

Szécsi Tamás a stafétát Horváth Zsuzsannának, egykori kanizsai nevelésű kosárlabdázónak adta át.