Együtt, összefogásban dolgoznának

2024.05.16. 16:30

Új lendületet adnának Alsópáhoknak, s teli vannak ötletekkel

Szeretné az itt élők életét boldogabbá s jobbá tenni, jelentette ki Kotora Pál János független polgármesterjelölt, aki csapatával „együtt, összefogásban dolgozna az alsópáhoki emberekért”.

Péter B. Árpád

A bemutatkozó sajtótájékoztatón (b-j): Babics Tamás, Kusztorné Tuba Zsuzsanna, Kotora Pál János, Kovács Angéla Bernadett, Takács Krisztina és Székely Zoltán

Fotó: Péter B. Árpád

Bemutatkozó tájékoztatójukon Kotora Pál János elmondta, élete s munkája arról tanúskodik, szeret segíteni az embereknek, s ami tőle telik, azt megteszi a jövőben is. Terveiről szólva sorolta: bővítené a bölcsődei s óvodai férőhelyeket és parkolót létesítene e két intézmény közelében. Az iskolában étkezőt alakítana ki, s lehetővé tenné, hogy a díj átutalással vagy bankkártyával is befizethető legyen. A település játszótereit is bővítené, sőt: újat létesítene a Csali-parknál.

A polgármesterjelölt azt mondta, húsvét és karácsony előtt élelmiszercsomagot biztosítana minden alsópáhoki nyugdíjasnak, s egy idősotthont is kialakítana a településen, emellett minden rászoruló idősnek juttatna szociális tűzifát.

Kotora Pál János bemutatta csapatát, amely komoly fejlesztési tervekkel vág neki a következő önkormányzati ciklusnak: Babics Tamás településfejlesztő, vízgazdálkodási mérnök, Kusztorné Tuba Zsuzsanna építőmérnök, Kovács Angéla Bernadett ingatlanközvetítő, turisztikai szakember, Takács Krisztina postai kézbesítő, Székely Zoltán műszaki ellenőr, művelődésszervező.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában