Zaol podcast

2023.06.21. 14:00

Hagyomány, identitás, modernitás – beszélgetés Szabó Zsolt Szilveszterrel a gyenesdiási kulturális pezsgésről

Gyenesdiás egész évben színes kulturális és közösségi életet, programokat kínál a helyeiknek és a látogatóknak – ennek részleteibe avatta be a Zaol-podcast legfrissebb adásának hallgatóit Szabó Zsolt Szilveszter, a József Attila Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója.

Péter B. Árpád

Szabó Zsolt Szilveszter szerint fontos a helyi identitás, amely a hagyományokban, a helytörténetben és a folklórban gyökerezik

Fotó: Fehér Márk

Leszögezte: folytatják a korábbi vezető, Hársfalvi György által megkezdett hagyományokat, s évről évre próbálják bővíteni, gazdagítani a kínálatot, amelyben megtalálhatók a sokakat vonzó úgynevezett nagyprogramok, fesztiválok éppúgy, mint a kisebb közösségeknek szóló rendezvények, foglalkozások, s mindezt színesítik, bővítik például kiállítások, civil közösségek által szervezett, koordinált események.

Szabó Zsolt Szilveszter arról is beszélt, az úgynevezett magas-, illetve a népi kultúra egyaránt része Gyenesdiás identitásának, amely egyúttal balatoni és zalai önazonosságot is jelent, s minden mozzanata, programja „fontos szeletét képezi a pezsgésnek”.

Szerinte fontos hogy őrizzék s továbbvigyék a hagyományokat, a helytörténeti értékeket és a folklórt, ugyanakkor a turizmusra alapozó balatoni településként lényeges, hogy a távolabbról érkezők igényeinek is megfeleljenek – erős térségi kapcsolatban, összefogva a Nyugat-Balaton többi településével, persze eközben építve Gyenesdiás saját arculatát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában