Skrabut Éva kedvenc Petőfi-verse

Kétszáz éve született Petőfi Sándor, a magyar irodalom talán legnépszerűbb, legkedveltebb költője. Az évforduló kapcsán 2023-at Petőfi-évvé nyilvánították.

Portálunk az országos programokhoz kapcsolódva arra kéri az olvasókat, hogy küldjék el kedvenc Petőfi versüket, hogy a Zalai Hírlap és a zaol.hu olvasóközönsége minél több költeményt idézhessen fel a közös irodalmi barangolás során.

Szerkesztőségünk ismert zalai embereket, a hírlaphoz kapcsolódó interjúalanyokat is játékba hív, így reméljük, sok-sok kevésbé ismert verssel is találkozhatunk a következő hónapokban. Szerkesztőségünk tagjai is elárulják hamarosan, Petőfi mely sorai kísérik őket egy életen át.

A Melyik az Ön kedvenc Petőfi verse? sorozatot Az év zalai embere jelöltjeivel kezdjük, ők vallanak arról, melyik költemény kíséri el őket az életükben.

Várjuk olvasóink csatlakozását a [email protected] vagy a [email protected] e-mailcímen.

Skrabut Éva kedvenc Petőfi-verse

SZÜLŐFÖLDEMEN

Itt születtem én ezen a tájon
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár.”
Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
„Cserebogár, sárga cserebogár.”
Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom, s félálomban vagyok már...
„Cserebogár, sárga cserebogár”... – –
(Félegyháza, 1848. június 6–8.)