Prima Primissima díjat kapott Kovács Gyula erdész

Kovács Gyula az 1980-as évektől kezdett foglalkozni Göcsej hagyományaival, kultúrájával. Megismerte a térség gyümölcsészetét, és elhatározta, hogy megpróbálja megmenteni ezt az örökséget. Az idő múltával kutatásait kiterjesztette a Kárpát-medence magyarlakta területeire. Amerre járt, gyűjtötte a régi fajtákat, a fák oltványait pedig megosztotta az ott élőkkel. Így kezdődött a Tündérkertek sikertörténete. Az elmúlt évtizedek során családja és sok-sok jóakaratú ember segítségével több száz tündérkertet létesítettek, a Pórszombati Génbank pedig több mint 3 és fél ezer gyümölcsfajtával Európa legnagyobb gyűjteménye, amely egy nép hagyatékát őrzi. 

– Nagyon meglepődtem, teljesen váratlanul ért az elismerés – mondta Kovács Gyula Príma-díj kapcsán –, hiszen amivel én foglalkozom, a magyar kultúrának ez a szegmense soha nem került igazán a figyelem középpontjába. Nem is beszélve azokról a nehézségekről, amiket megéltünk az utóbbi időszakban a pórszombati génbankkal kapcsolatban, hogy egy idegen, külföldi vállalkozó következmények nélkül pusztíthatja azt. Ez minősíti az én törekvéseimhez való hozzáállást. Mindezek után valóban meglepett, hogy engem ilyen díjra jelöltek.

A gyümölcsészet a kultúránk része, egy nép pedig akkor tud megmaradni, ha megőrzi a kultúráját – mondja Kovács Gyula minden vele készített interjú során. 

– A magyar kultúra rengeteg ágból tevődik össze. Amikor egy nép felívelő, fejlődő időszakban van, akkor a meghatározó ágak közé tartozik a képzőművészet, a zene, a színház, ám amikor valamilyen tragédia készül, vagy bekövetkezik, legyen az háború, vagy morális összeomlás, amiben most is vagyunk, az előbbiek háttérbe szorulnak, és azon hagyományok kerülnek előtérbe, melyek a fizikai léthez nélkülözhetetlenek. A paraszti és a pásztorkultúra, a gyümölcsészet éppen ilyen fontos része a Kárpát-medencei magyarság kultúrájának, ám mivel nem volt rá szükség, sok tudás odaveszett. De ha teljesen elvesznek, akkor egy összeomlással maga a nép is elveszhet, hisz megmaradni akkor tudunk, ha kultúránkat megőrizzük, de ez összetett folyamat. Ha a mai magyar valóságot nézzük, akkor ezen a téren vannak problémáink. Hiszen hogyan akarunk kultúrát őrizni úgy, ha a földjeinket idegeneknek adjuk? A külföldiek, akik magyarul sem tudnak, nem védik meg a mi kultúrákat. Viszont ezen a téren már látok változást, sokan rádöbbentek, hogy ha itt nem történik radikális szemléletváltás, akkor az ország elveszhet.

És bár Kovács Gyula mai is borúlátó, de mint mondja, egyre többen jönnek rá arra, hogy az a virtuális valóság, amely körbevesz minket, az pusztulásba vezeti az embert, a közösséget és a nemzetet is. 

– A díjban, hogy odaítélték nekem, látom a felismerést, hogy valóban van változás – folytatta. – Én eddig is azt tettem, ami hitem szerint a legjobb, s annyit, semmivel sem többet, mint amit lehetett. Jelenleg Európa legnagyobb gyűjteményét, génbankját őrizzük a Medes-hegyen, ezzel egy nép örökségét próbáljuk megőrizni, ami önmagáért beszél. Göcsej néprajzi szempontból napjainkra elveszett. Mikor elkezdtem gyűjteni a régi gyümölcsfajtákat, akkor még létezett. Akkoriban, mikor az első oltóágakat összeszedtem, szégyen volt, ha egy gazda nem ismerte a gyümölcsfáit, mostanra már ez nem jellemző, mert elveszett a tudás. Akik még ezzel foglalkoztak, akiknek a megélhetést adta, elmentek közülünk. Most pedig erre újra szükség lenne, hisz omlik össze körülöttünk a világ, vissza kellene térni az őseink azon dolgaihoz, amelyek megtartották a régi embert. Mára nem maradt tudásunk, tartalékunk, csak az egónk. 

Ami a jövőt illeti, Kovács Gyula azt mondja, hogy mindig lehet újrakezdeni. 

– Óriási hibákat, bűnöket követtünk el az utóbbi évtizedekben az örökségünk ellen, de ha össze tudnánk fogni, akkor úgy gondolom, fel tudnánk virágoztatni az országot. De ehhez békére, összefogásra van szükség és kompromisszumok nélküli magyar érdekvédelemre. A jóakaratú embereknek kell összefogni, pártállástól függetlenül – vélekedett.

Elégedett igazán akkor lenne, ha béke lenne a Kárpát-medencében és Európában. Ha megtalálnánk azt a békességet, amire csak rövid ideig volt példa. 

– Aki magyarul beszél és imádkozik, az tudjon összefogni, nem elvtelenül, hanem annak érdekében, hogy akár ezer év múlva is itt legyünk még. Ez csak úgy lehetséges, ha megőrizzük nyelvünket, kultúránkat, földünket, hitünket – zárta gondolatait.