Zaol podcast

2022.10.21. 06:50

Pálffy Tamás a Zaol-podcastben

Az új hévízi koncepcióra vevő a piac – vendégünk Pálffy Tamás, a turisztikai nonprofit kft. igazgatója

Péter B. Árpád

Pálffy Tamás: Az új koncepcióra vevő volt a piac (Fotó: Fehér Márk)

Péntek reggeltől hallható a Zaol-podcast legfrissebb adása, amelynek vendége Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A szakember arról is beszélt, az elmúlt két nehéz esztendőhöz képest idén várhatóan több turistát fogad majd a fürdőváros, sőt: a nyári forgalom közelített a 2019-es rekordévihez.

Pálffy Tamás elmondta azt is, az egész világ turizmusa szenvedett 2020-ban és 21-ben, de Hévízen próbáltak kiutat találni arra: hogyan tudják minimalizálni a veszteségeket, ami a „feketeévben”, 2020-ban azt jelentette, hogy a korábbi 675 ezer külföldi vendégéjszaka 180 ezerre csökkent.

– Egy út volt: a belföldi turisták számát kellett növelni, amihez az idősebb generációt megszólító egészségturizmus mellett olyan új térségi élményeket kínáltunk, amelyek a 40+-os generációnak, sőt, a fiatal családoknak is vonzó lehet – fogalmazott az igazgató. Az új koncepcióra pedig vevő a piac.

Minden további részlet kiderül a Zaol-podcast legfrissebb adásából.

Az adás elérhető a spotify csatornánkon is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában