„Erősíti a lelket és a szellemet is…”

2022.07.23. 16:16

Átadták az öreghegyi boronapince felújított tetőszerkezetét Letenyén

Felavatták, majd Aigner Géza plébános megáldotta az öreghegyi boronapince felújított tetőszerkezetét Letenyén. A gazdák s az érdeklődők előadásokat is hallgathattak a rendezvényen, amelyen átadták a borverseny díjait.

Péter Béla Árpád

A megújított boronapince előtt (b-j) Vaszily Zsolt, Somogyi András és dr. Pálfi Dénes

Fotó: Péter B. Árpád

Somogyi András, a Letenyei Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesületének elnöke elmondta, a 60 tagú szervezet számos programot szervez a Vince-naptól a Jakab-, István- és Márton-napon keresztül a János-napig s borbírálatokig.

– Igyekszünk olyan alkalmakra hívni a gazdákat, amelyek segítségével fejleszthetik a tudásukat, és próbálunk közösen beszerezni olyan anyagokat, amelyek abban segítenek bennünket, hogy minél jobb borokat készíthessünk – tette hozzá a civil szervezet első embere.

A hétvégi szakmai nap apropója az volt, hogy összefogással megújították az egyesület tulajdonában lévő, négy épületből álló boronapince-komplexumot.

Az épületet 25 éve állította az egyesület, amelyet az elmúlt években pályázati forrásokból folyamatosan fejlesztettek: elkészült például a belső burkolás. Most a nádtető felújítása volt soron, mert, mint az elnök elmondta, már nagyon rossz állapotba került, az őszi viharok pedig további károkat okoztak volna benne. A beadott pályázatuk nem nyert, ezért összefogással – gazdasági szervezetek, magánszemélyek, önkormányzatok hozzájárulásával – megszerezték a szükséges több mint kétmillió forintot.

Az új nádtetőt s az épületet Aigner Géza plébános áldotta meg
Forrás: Péter B. Árpád

– A boronapince a szőlőbirtokon gazdálkodó emberek legfontosabb épülete – mutatta be Somogyi András. – Van egy présház-főzőhelyiség, jobbra található egy pihenésre, étkezésre szolgáló szoba, illetve balra a bortárolóhelyiség. Ez a klasszikus szerkezet, a miénk is ilyen. Az épületet, ahogyan eddig, úgy a jövőben is közösségi térként, programjaink alkalmával használjuk.

Farkas Szilárd, Letenye polgármestere arról beszélt, az önkormányzat, valamint a Szőlő- és Gyömölcstermesztők Egyesülete között kiváló az együttműködés, s a civil szervezetnek még nem volt olyan kérése, amelyben a helyhatóság ne sietett volna a segítségére.

– Ezt megérdemlik, hiszen rendkívül aktívak, számos rendezvényükkel öregbítik a város hírnevet, s nemcsak a környéken, vagy az ország több helyszínén, hanem Szlovéniában és Horvátországban is. Bízom abban, hogy a közösségi élet szempontjából nehéz esztendők után a folytatásban már korlátozások nélkül lehetünk együtt a különféle programokon.

A boronapince felújított nádtetejét Aigner Géza plébános áldotta meg, aki kifejtette: „a Biblia mély odaadással és elismeréssel szól a szőlőről, az azt művelő emberről s a borról. Mi is ezt akarjuk megőrizni”.

A szakmai program során dr. Pálfi Dénes kertészmérnök a jövőről, vagyis a rezisztens szőlőfajtákról, Vaszily Zsolt agrármérnök pedig a tápanyagellátás korszerű módszereiről tartott előadást. Előbbi kiemelte: a szőlő, „különösen terméséréskor, változó színekkel gyönyörködteti a szemet, az édes bogyó táplálja a testet, a belőle készült bor pedig erősíti a lelket és a szellemet is”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában