"Itt az ideje szintet lépni"

2022.06.23. 16:31

Kőművesek gyakorlati mestervizsgája Nagykanizsán (videó)

Leendő kőműves mesterek gyakorlati vizsgájára került sor csütörtökön a ZÁÉV Zrt. Vár utcai tanműhelyében.

Horváth-Balogh Attila

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Áprilisban indította el a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara a kőműves mestervizsgára felkészítő tanfolyamot, a képzésen 7 szakember vett részt. Ők adtak most számot gyakorlati tudásukról a vizsgabizottság (Doroszi László elnök, Tóth László és Tóth Imre tagok) előtt.

– A mestervizsga az adott szakma csúcsa, aki ezt birtokolja, az a szakképzésben oktathatja a leendő szakembereket, s nem utolsó sorban emeli a mester saját vállalkozásának presztízsét is – hallottuk Tubolyné Pánczél Csillától, a kamara mestervizsga-referensétől. – Jó lenne, ha évente tudnánk a szakmában mestervizsga-felkészítőt szervezni, de sajnos, kevés itthon a szakember, a munkájuk pedig rengeteg, illetve a felkészülés péntek délutáni és szombati elfoglaltságát sem tudja mindenki vállalni.

Doroszi László, a mestervizsga-bizottság elnöke azt mondta: a gyakorlati feladatsort (aminek megvalósításához 840 perc áll rendelkezésre) olyan elemekből állították össze, melyek kihívást jelentenek a gyakorlott szakemberek számára is. A legfontosabb szempontok, amiket figyelembe vesznek az értékelés során a vizsgabizottság tagjai a függő, a vízszint tartása, az egyenesség, azaz a precizitás és a pontosság, ami egy mestertől már elvárható.

Az egyik vizsgázó, a tótszerdahelyi Horváth Gábor kérdésünkre elmondta: saját vállalkozása van és számára presztízskérdés a mester cím megszerzése. Tizenöt éve kőműves és úgy érezte, itt az ideje "szintet lépni".

A mesteravatóra június 29-én kerül sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában