A kanizsai falak között olyan történetek születtek, melyeket kevesen ismernek

Első utunk a belváros egyik legjelentősebb épületéhez, az Ady utca 10. szám alatti Postapalotához vezet. – Az ember nem is gondolná, de még a postának is vannak zenei vonatkozásai, méghozzá érdekesek – mesélte a lokálpatrióta. – A nyitja az, hogy az 1920-as évek elejétől az 1930-as évek végéig olyan személyiség volt a postahivatal vezetője, mint Tholway Zsigmond, aki egykor Zilahon Ady iskolatársa volt, és Trianon után utasították ki Kolozsvárról. Az első lépéseket még hivatali elődje, Róth Miksa tette meg azzal, hogy rendszeres társas összejöveteleket rendezett a postásoknak. Az egyik ilyen esten a kiválóan éneklő Pintér Nándor postatiszt jóvoltából bemutatkozott egy dalárda. Aztán amikor Tholway lett a postafőnök, a férfikar újjáalakult és szépen megerősödött az agilis Büchler Mór karnagy révén. 

Ám Tholwaynak ennél nagyobb tervei voltak Nagykanizsa kóruséletével. Tevékeny szerepet játszott abban, hogy 1924-ben kanizsai székhellyel alakult meg a Zalavármegyei Dalosszövetség, melynek hosszú ideig elnöke volt. Ügyszeretetének és szervezőmunkájának köszönhetően 1928-ban negyven fölé emelkedett a megyében működő énekkarok száma. Fénykorában ötvenkét kórus tartozott a daloskerülethez, körülbelül másfél ezer taggal. Csak Nagykanizsán ebben az időben több mint tíz felnőtténekkar működött. Zeneszeretetét az a krimibe illő jelenet is illusztrálhatja, amikor egyszer éjszaka tolvajt fogott a Postapalota épületében, aki éppen az ő értékes mesterhegedűjével kívánt távozni. 

Innen nem is olyan messze, a Deák téren az itt álló kereskedőházak közül is kiemelkedik az 1860-ban romantikus, historizáló stílusban épült Grünhut-ház. Az itt élő Grünhut Henrik (1860–1917) gabonakereskedő személyével illusztrálhatjuk az akkori kanizsai polgárság viszonyát a zenéhez: azt a mentalitást, aminek köszönhetően a várost akkoriban, és még a későbbi évtizedekben is a hazai házi muzsikálás Mekkájának nevezték. – A Grünhut-házban minden csemete tanult zenét, többször olvashatjuk nevüket növendékhangversenyek szereplőiként – folytatta a nyugalmazott zenei könyvtáros. – Közülük emelkedett ki tehetségével a kiválóan zongorázó Henrik. Jó barátságot ápolt a város ismert magánzenetanáraival: Sterneck Zsigmonddal, aki művet is ajánlott neki, Bischitzky Miksával és Pásztor Miksával. 

Részvételükkel a Grünhut-ház gazdagon berendezett emeleti lakóhelyiségei sok házi muzsikálást hallhattak. Olyan vendégfogadásra és házi muzsikálásra alkalmas helyiség volt a házban, ahol ötven vendég is elfért, s ahol zongora mellett egy harmónium is rendelkezésre állt. A szép otthon nagy családi tragédia helyszíne lett: 1887-ben rövid betegség után meghalt Henrik 24 éves felesége, akit néhány nap múlva egyetlen kisfiuk, a négyéves Kornél is követett. A családfő 1917-ben, ötvennyolc éves korában hunyt el.