Frissen Zalából

2021.09.17. 07:00

Másfél milliárdos megújulás Hévízen! Újabb rekordnyár volt a magyar turisztikai szektorban

Kormányzati támogatással megújult a Hotel Európa fit, egyebek mellett korszerűsítették az apartmanszobákat, a lakosztályokat, a wellnessrészleget, továbbá a szálloda belső udvarát, ahol grillteraszt alakítottak ki.

Péter B. Árpád

Az eddig elkészült fejlesztéseket Papp Gábor, Horváth Péter, Tóth János és Horváth Ferenc avatta fel

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Péter B. Árpád

A Kisfaludy-program 500 milliós támogatásával, összességében 1,4 milliárd forintból újul meg két év alatt a hotel, csütörtökön a fejlesztések első ütemét adták át. Horváth Ferenc vezérigazgató elmondta, úgynevezett okosszobákat alakítottak ki, ami még magasabb szintű vendégélményt eredményez, és „ezzel az ökológiai lábnyomunkat is sikerült csökkentenünk”, tette hozzá.

Az eddig elkészült fejlesztéseket Papp Gábor, Horváth Péter, Tóth János és Horváth Ferenc avatta fel
Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Tóth János, a szálloda igazgatóságának elnöke szerint a felújítással az erős nemzetközi versenyben is sikeres lehet az Európa fit, amely a nehézségek ellenére kiemelt figyelmet fordított a fejlesztésekre.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere azt mondta, a várost a közös célok eléréséért tett erőfeszítések tették világhírűvé, a turisztikai megújulás pedig minden szegmensben tetten érhető.

A vendégeket Danny Blue, a világhírű mentalista egyik ámulatból a másikba ejtette
Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A Kisfaludy-programban 17 ezer fejlesztés valósul meg, közte 40 új szálloda épül, 14 ezer magánszálláshely, 600 panzió és 114 szabadvízi strand újul meg, s ezeknek is köszönhetően a nyár újabb rekordokat hozott a magyar turizmusban – mondta Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Júniusban 66, júliusban 22, augusztusban 16 százalékkal több vendéget regisztráltak, mint az előző évben. Hévízen is jól alakult a nyár, a tavalyihoz képest 23 százalékkal több látogató érkezett, és 27 százalékkal volt magasabb a vendégéjszakák száma, amelyek 74 százalékát belföldi turisták töltötték el. Külföldről főként Német-, Cseh- és Lengyelországból, valamint Szlovákiából s Ausztriából érkeztek.

Horváth Péter kiemelte, újabb lendületet adhat a térségnek, hogy a Hévíz-Balaton Airporton sosem látott mértékű fejlesztések indulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában