Frissen Zalából

2021.09.20. 07:00

Kiállítás Gyenesdiáson: Vadak és a természet képek(b)en

Vad és vadászat tematikájú kollektív kiállítás nyílt a községházán a hamarosan kezdődő magyarországi vadászati világkiállítás jegyében.

Péter B. Árpád

Hársfalvi Györgyné rendezvényszervező, a tárlat fő szervezője lapunknak elmondta: néhány éve határozták el Gyenesdiáson, hogy tematikus kiállításokat (is) rendeznek.

Főként környékbeli képzőművészeket hívnak meg és olyan alkotókat, akik az elmúlt esztendőkben már bemutatkoztak a nagyközségben.

Festők, szobrászok, keramikusok, fafaragók – évente mintegy negyvenen – előbb napraforgókat, majd a falusi udvart, később a halászatot, illetve a szőlőt és a bort jelenítették meg munkáikban, idén pedig a vadászati világkiállítás adta az apropót és a témát.

Ezúttal főként festmények és fotók készültek a felhívásra, textilből, kerámiából, faragásból, szoborból most a szokottnál kevesebb született.

Vadászkürtösök a megnyitón, balról Kiss Tamás Fotó: ZH

A Gyenesdiáson kiállító művészek kivétel nélkül a természet és a szépség felől közelítettek a témához. A kollektív kiállítás alkotásai között csupán egy van, amelyiken puska látható, de az is csak úgy, hogy egy vadász rátámaszkodik. Születtek viszont vadakat és a természet szépségeit megjelenítő konyhai kiegészítők, tányéralátétek, s akad olyan kép is, amelyikre azt írta a készítője: ne ölj céltalanul. A vadászat tehát nem, inkább a vad inspirálta a művészeket, és főként a zalai szarvas, de mellette például vadkacsa, borz és róka is megjelent az alkotásokon, mutatta Hársfalvi Györgyné, hozzátéve, hogy néhányan elvontabb, elgondolkodtatóbb vagy virtuóz gondolatsort fogalmaztak meg, így került például vászonra egy szarvasember.

A kiállítást Pölöskei Balázs, a Bakonyerdő Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője nyitotta meg, közreműködtek a Festetics György Zeneiskola vadászkürtös növendékei Kiss Tamás karnagy vezetésével. A tárlat október közepéig látható a községháza nyitvatartási idejében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában