Frissen Zalából

2021.08.12. 07:00

Búcsút tartanak a Remetekertben

Nagyboldogasszony tiszteletére búcsúi szentmisét mutat be a Remetekertben vasárnap 11 órakor dr. Udvardy György veszprémi érsek.

Péter B. Árpád

Az ősi Mária-zarándokhelyen a liturgia során közreműködik a búcsúszentlászlói templom kórusa, valamint a Zala Brass fúvósegyüttes – tájékoztatta lapunkat Tódor Szabolcs, Búcsúszentlászló plébánosa, hozzátéve, hogy a helyszínen a híveket gyónási lehetőség is várja. Rossz idő esetén az ünnepi szentmisét a nagykapornaki templomban tartják.

A Remetekertben álló kápolnát a Szűzanya tiszteletére szentelték, s a zarándokhelyet Nagykapornak mellett a közeli Misefa, Padár, Tilaj, Szentpéterúr, Nemesrádó és Orbányosfa polgárai is magukénak vallják. A búcsúi szentmise után – ha az időjárás engedi – a hívek szabadtéri agapén vehetnek részt.

A Remetekert története a török időkig nyúlik vissza, amikor Nagykapornak kiürült, az emberek az erdőbe menekültek, és ott kezdtek el gazdálkodni. Az 1600-as évek közepén jezsuiták telepedtek le a területen, s főként állattenyésztéssel és erdőgazdálkodással foglalkoztak a hitéleti szolgálat mellett. A hagyomány szerint nevét onnan kapta, hogy korábban a nagykapornaki bencés apátság szerzetesei közül többen remeteként éltek itt, s az ő sírjukat rejti a föld.

A Remetekertben álló harangláb a Kossuth-díjas építész, néhai Makovecz Imre nevéhez fűződik, akinek nagyszülei Nagykapornakon éltek, s ifjú éveiben ő is sokat vendégeskedett ott, majd később is szívén viselte a falu sorsát. Miután az eredeti harangot 2004-ben ellopták, a magyar organikus építészet megteremtőjének segítségével a következő évben új érkezett, amelyet Márfi Gyula akkori veszprémi érsek szentelt fel. A közelben Mária-forrás található, a kertet pedig Szent II. János Pál pápa, Szent József és Szent Pál őrzi.

Ezek is érdekelhetik