2021.06.22. 12:00
Utcabállal indítja a nyári szezont a zalalövői Takács Családi Zenekar
Nyolcadik éve indítja úgynevezett utcabállal a nyári szezont a helyi Takács Családi Zenekar. Az ötfős formáció pénteken is ismert slágerekkel szórakoztatta közönségét.
A Takács Családi Zenekar a péntek esti nyárindítón Fotó: Gyuricza Ferenc
Az ötlet egy tanévzárónak köszönhető: 2013-ban a Margaréta utcában mintegy tíz diák ballagott el az általános iskolából. Családi ünnepet minden érintett háznál tartottak, majd a maradék süteményt felajánlották az utcabelieknek, s ehhez a Lorenzo zenekarban is megfordult Takács Attila és családja zenét is szolgáltatott.
– Spontán utcabál kerekedett – idézte fel élményeit a gitáros-énekes. – Az emberek táncoltak, vagy ültek az árokparton és beszélgettek, mindenki nagyon jól érezte magát. Mi pedig eldöntöttük, hogy minden évben megismételjük a programot, nyárindító néven, az iskolai tanévzárókhoz igazítva. Aztán lett egy nyárzáró is belőle, az őszi iskolakezdés apropóján.
A Takács Családi Zenekar tagjait valóban rokoni szálak fűzik össze: Attila mellett felesége basszusgitározik, egyik fia dobol, a másik billentyűzik, és időnként még a legkisebb is be-beszáll. De gitározik még egy közeli rokon, akivel a nagyobb fiúknak volt már közös zenekaruk. Ebben a felállásban a pandémiás időszak alatt mintegy húsz online fellépésük is volt.
– Láttam, hogy mindenki panaszkodik a fellépési lehetőségek hiánya miatt, és úgy gondoltam, mutassuk meg nekik, egy kis kreativitással lehet a helyzeten segíteni – folytatta a családfő. – Az első felvétel a garázsunkban készült, amit az interneten több mint kétezren néztek meg.
A későbbi fellépések között már jeles napokhoz (nőnap, március 15., advent) kapcsolódók is voltak.
– Sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy nagyon köszönik a lehetőséget, hiszen az ismert okok miatt nem tudnak színházba, koncertre járni, de mégis szükségük van arra, hogy valami módon szórakozzanak, kikapcsolódjanak egy kicsit – folytatta a zenész. – Mi ehhez adtunk számukra egy lehetőséget, ami csak annyiban különbözött a nyárindító és nyárzáró programoktól, hogy ezek a koncertek online közvetítéssel voltak elérhetők.
Persze mi is jobban szeretjük az élő kapcsolatot, de most már a nyárindítót is közvetíteni fogjuk, legalábbis addig, amíg a pálinka és a sör miatt bele nem bakizok a dalszövegekbe. Ha úgy adódik, akkor a kamerát leállítjuk, de zenélünk tovább…