sajtótájékoztató

2021.06.18. 07:00

A Covid-járvány következményeiről tartottak sajtótájékoztatót Zalaegerszegen

Balaicz Zoltán polgármester az elmúlt 15 hónapról szólva kiemelte: sokaknak tartozik a város köszönettel, megtapasztalhatta, hogy a nehéz helyzetben számíthat kollégára, családra, barátra, és sikerült kialakítani egy olyan városi közösséget, amely igyekszik megőrizni az emberi kapcsolatokat.

zaol.hu

A polgármester hozzátette: Zalaegerszeg megmutatta, hogy összetart, lokálpatrióta. A járvány kronológiáját ismertetve felidézte: első intézkedésként tavaly a március 15-i ünnepségek maradtak el. Szinte azonnal beindult a Segít a város!, majd a Zalaegerszeg összefog! program is, utóbbi a 70 évnél fiatalabbak megsegítését célozta. A járvány elleni védekezés támogatására 224 felajánlás, összesen közel 16 millió forint érkezett.

Az önkormányzat 60 ezer maszkot vett, illetve további 25 ezer különféle maszkot, valamint védő- és fertőtlenítőeszközöket szerzett be. Az önkormányzat intézményeiben rendszeresek voltak a tesztelések, és a városban a 15 hónap alatt 37 ezer Covid-szűrést végeztek el, részben önkormányzati finanszírozásban.

A járvánnyal kapcsolatos közvetlen kiadások meghaladták a 175 millió forintot, de a gazdasági következmények sokkal nagyobbak. Tavaly a tervezetthez képest 602 millió forinttal kevesebb, 5,9 milliárd forint bevétele volt az önkormányzatnak, erre az évre pedig 4,6 milliárd forintot tervezhettek a költségvetésbe. 200 millió forintos tétel az önkormányzati intézmények elmaradt bevétele is.

A város járványhoz kapcsolódó vesztesége hárommilliárd forint körüli, ennek kompenzációjára több tételben és címen az államtól eddig 2,2 milliárd forint támogatást kapott az önkormányzat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában