Frissen Zalából

2021.06.18. 14:43

3 millió forint értékben szállítottak kanizsai adományokat Glina városába

A nagykanizsai önkormányzat és a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat kivételes összefogásából három millió forint értékben szállított adományokat pénteken a földrengés sújtotta térségben található Glina városába.

Benedek Bálint

Fotó: Horvát Köztársaság Konzuli Képviselete

Mint ismert tavaly év végén, a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Horvátország középső részét, melyet például Zala megyében is lehetett érezni. A természeti katasztrófa hét halálos áldozatot követelt, s rengeteg épület, intézmény sérült meg, sőt családok váltak hajléktalanná. Az anyaországban élő horvátok már a rengés másnapján gyűjtésbe kezdtek: tartós élelmiszerekkel, ruhákkal és tisztálkodási termékekkel segítettek. Sokan viszont pénzadományt ajánlottak fel, ezért a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat bankszámlaszámot nyitott az adakozók részére.

- Közel két millió forint gyűlt össze – fogalmazott a szervezet elnöke, Vargovics Józsefné. – Felvettük a kapcsolatot az egyik, földrengés sújtotta város, Glina vezetőivel, hogy mire lenne szükségük. A tetőszerkezetek újjáépítésének elkezdéséhez faanyagot kértek, melyet itthon megvásároltunk, ezt már korábban kamionnal a helyszínre szállították. A fuvar költségét a határ menti Perlak településének polgármestere állta. A megyei gyűjtés ugyan lezárult, de ha valaki még segíteni szeretne az Országos Horvát Önkormányzatnál megteheti.

Kivételes magyar-horvát összefogással a horvátországi földrengés sújtotta városba, Glinába adományokat vittek: Proszenyák Zsolt István, a Kanizsai Horvátok Egyesület elnöke, Balazsin József kanizsai vállalkozó, Vargovics Józsefné, a Zala Megyei Horvát Önkormányzat elnöke, dr. Koósz Attila, Horvátország tiszteletbeli magyarországi konzulja, Nagy Csaba kanizsai vállalkozó és kollégája, Szabó Zsolt informatikus Fotó: Szakony Attila

 

 

A nagykanizsai önkormányzat még február hozott egy határozatot, miszerint egy millió forinttal támogatja Glina általános iskolájának a megsérült eszközparkját. A küldöttség tagja volt a Kanizsai Horvátok Egyesületének elnöke, Proszenyák Zsolt István. Elmondta: a város által megítélt összegből és egy kanizsai informatikai vállalkozás további támogatásával két interaktív okostáblát vásároltak. A 470 fős iskolának ez a fajta fejlesztés előrelépést is jelent, hiszen modern, számos területen használható eszközt kapnak. Ezen felül a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal közösen még további iskolakezdési, írószercsomagot is kap minden egyes tanuló.

- Az anyaországban élők összefogása példaértékű, a zalaiak ismét kitettek magukért és cselekedtek – fogalmazott dr. Koósz Attila, Horvátország tiszteletbeli magyarországi konzulja. – Ezt a nemes gesztust a horvátok is értékelik, s elismerik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában