„Ideje összegyűjteni a kincseinket” – Beszélgetés Kiss-Molnár Istvánnal

Alig egy hónapja Szép Zalában születtem – ­Hagyományörökítő Mozgalom néven új csoport jelent meg a Facebookon, bevallom, kíváncsian figyeltem sorsát. Aztán egyre több hozzászólás, kedvelés jött, és ami talán a legfontosabb, eddig nem látott dokumentumok, feljegyzések láttak napvilágot. A közösség erejét és kíváncsiságát, igényét mutatja, hogy létjogosultsága van mai világunkban ennek a fajta kutatásnak. Az id. Horváth Károly gyűjtéséből való Szép Zalában születtem című dal talán mindent elmond arról az életérzésről, amit tovább szeretne örökíteni az ötlet­adó néptáncpedagógus.

– Néhány hónap kihagyással lassan egy éve, hogy otthonaink­ba kényszerültünk. Néptánc­oktatóként, előadóként ez egy nagyon nehéz időszak. Tartani a lelket a gyerekekben, felnőttekben, hogy ne adják fel, nemsokára újra együtt lehetünk. Az online oktatás mellett sok időm volt gondolkodni. Ebben a nyugodtabb közegben végignéztem az eddigi munkásságomat, édesapám tevékenységét és egyáltalán a megyei néptáncmozgalmat, a zalai hagyományokat – sorolja Kiss-Molnár István hagyományismeret-oktató azokat a momentumokat, amik elindították az oldalt. – Az utóbbi időben a népi kultúrát kedvelőkkel beszélgetve arra jutottunk, hogy ideje volna összegyűjteni kincseinket. A többségnek, ha Zala néptáncára gondol, egyből egy nagyon sok helyen hallott, látott vidám dal és tánc, a „Hogy a csibe, hogy…” jut eszébe. Ismerve a Kárpát-medence felgyűjtött népdal- és tánckincseit, hagyományait, 2021-ben úgymond kicsit ciki, hogy Zalára egy tánckultúra nélküli tájegységként gondolnak.

– Ez valóban így van? Így gondolkodnak rólunk?

– Kicsit sarkítva fogalmaztam, de ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy sokkal többet kell tennünk azért, hogy újra megismerjenek minket. A Kárpát-medencei magyarlakta területekhez viszonyítva Zala megye korán polgárosodott. Ennek következtében az 1900-as évek elején a viseletek eltűntek, átalakultak, főleg itt Göcsejben. Azért vannak kis tájegységek, például Zalakomár, ahol a mai napig ismerik a népviseletet. Az archaikus táncok lassan feledésbe merültek. Nyilván voltak, mert Vajda József és id. Horváth Károly népzenekutatók utaltak arra, hogy itt is előfordultak az ugrósok, pásztortáncok, verbunkra hajazó táncfélék, karikázók, csárdások. Mostanra azonban szinte csak zenében találjuk ennek nyomát. A Magyar Tudományos Akadémia Néptánc Filmtárában Zala megyéről összesen kilenc darab archív filmet őriznek, ezek az 1950-es és 70-es évek vége között készültek. Többek között Zalaszántón, Zalakaroson, Sármelléken, Botfán, Zalaszentgyörgyön, Nován dokumentálták a tánckutatók. Jó lenne hozzáférni az egykori jegyzőkönyvekhez, mert akkor azt is tudnánk rekonstruálni, milyen zenére táncoltak a néma filmeken. Édesapám sokszor Gerencsér Zoltánnal együtt járta Göcsejt. Kiss István soha nem publikált feljegyzéseiből kiderül, hogy ugrós táncokat, csárdást és polgártáncokat is gyűjtött. A dokumentációkban látunk eszközös táncokat, és ha megnézzük a Göcseji Múzeum anyagát, ott sok polgári eredetű táncot találunk. A mai zalai néptáncrepertoárban jobbára lakodalmas, polgári eredetű és az előbb említett szórakoztató táncokat, szokásokat találunk. A múlt században, akár még a 60-as években, mulatságoknál sokszor kerültek elő ezek az elemek. Van kottánk, táncleírásunk, a szakemberek ezeket szinte teljes pontossággal vissza tudják építeni.

– Úgy látom, ez a közösségi mozgalom nem csak a néptáncra korlátozódik.

– Így van. A mulatságok, a táncok szorosan kapcsolódtak a népi gasztronómiához, szokásokhoz. Az oldalon például megosztottuk a néhai Kustán Gyuláné Mariska nénivel készített filmet, amelyben a savanyú bürkés borsóleves, a savanyú répaleves, a toros káposzta, a krumpliprósza és a kelt rétes készítését láthatjuk. Továbbra is várjuk a hagyományos göcseji ételek receptjeit. Másik fontos téma a tárgyi és szellemi kultúra feltérképezése, persze ezeket már sokan feldolgozták. A paraszti kultúrában minden nagyobb életeseményről megemlékeztek, születésről, házasságról, a jeles napokról. Úgy gondolom, ezeket újra felszínre kellene hozni. Volt erre már egy kezdeményezésünk, amikor a Zalaszentgyörgyi Néptáncegyüttessel feldolgoztuk a Zalai lakodalmast. Büszke vagyok arra, hogy édesapám képletesen szólva egy jó erdész mintájára öt évtizeden át ültetgette a zalai néptáncéletben azokat a magokat, amik mára kikeltek. A megyében kevés olyan ember van a néptáncosszakmában, aki ne kapcsolódna valamilyen szinten hozzá. Családunk ezenkívül szeretné összegezni, katalogizálni, kiállításokon megmutatni azt a hatalmas gyűjteményt, amit ránk hagyott. Több mint háromszáz faragott pásztorbotból álló kollekciója van a Kárpát-medencéből, túlnyomó többségben a Nyugat-Dunántúlról, Bakonyból, Zalából. Az általa gyűjtött pásztorfaragások érdekessége, hogy a paraszti kultúra munkafolyamatait, az emberi élet fordulóit, fontos pillanatait mutatja be. A közösségi oldal erejét példázza, hogy amint posztoltam néhány képet a faragásokról, szakmai megkeresést kaptam. Reméljük, hogy mozgalmunk minél több emberhez eljut és közös gondolkodásra, gyűjtésre, az elfeledett kincsek feldolgozására sarkall. Jó lenne a zalai táncokat visszatanító kurzusokat indítani, a szokásokat minél több rendezvényen feleleveníteni.