Ha létezik garázskoncert, miért ne lehetne garázstollfosztó?

– A 70-es években építkeztünk Gellénházán, de csak nyugdíjasként lett annyi szabadidőnk, hogy csatlakoztunk a férjemmel a falunk jó hírét országszerte öregbítő népdalkörhöz. Már éppen beleéltük magunkat a közösségi életbe, amikor közbeszólt a járványveszély, elmaradtak a próbák, a rendezvények. Kisebb csoportokban régen is összejártak az emberek, például tollfosztókba, tengerihántásra – morfondíroztunk a férjemmel, s erről jutott eszünkbe: kacsatollunk és kukoricánk nekünk is van, helyszűkében sem szenvedünk, meghívtuk hát a házunk két különböző helyiségébe a csapatot – mesélt a „garázsrendezvény” ötletének születéséről a háziasszony, Lóránt Ferencné Marianna.

– Tavaly nagy elánnal pályáztunk a Magyar Falu Program keretében a közösségteremtő népi hagyományok felelevenítésére. Joggal tehettük, hiszen nincs olyan népi játék, szokás, közösségi eseménnyé vált falusi munka, amit működésünk évtizedei alatt ne dolgoztunk volna fel, ne vittünk volna színpadra. Ezek közé tartozik a tollfosztó is, s ezért megörültünk Lórán­ték invitálásának, hiszen így a szabályokat betartva mé­giscsak megidézhetjük a régi falusi téli esték vidám hangulatát, amikor kalákában, egy-egy család vendégeként népdalokkal, játékokkal fűszerezve végezték el az egyébként hosszú hetekig tartó, egyedül unalmas munkát – tette hozzá Kulcsárné Csejtei Marianna, a dalkör művészeti vezetője.

„Tollfosztóban jártam az este, / Az én rózsám azt is kileste…” – hallatszott Lóránték egyik garázsából a szájmaszkok által kissé letompítva a népdal. Névadójuk, Vajda József segítségével 1999-ben dolgozták fel, s írtak forgatókönyvet a tollfosztóhoz, s a színpadon nagy sikert aratott produkció legújabb, „garázsváltozata” is megállta a helyét.

„Hát a kasza jár-e úgy, mint a táncos lábatok?” „Hát az eke fut-e úgy, mint ti a kocsma felé? Hát a fejsze, hát az ásó, hát a cséphadaró?” „Mi az: míg az anyja növekszik, a lányát használják? – Hát a petrezselyem és a zöldje!” „Tanya, tanya, gellénházi tanya, / Legényeket töri a nyavalya. / Ha töri is, hadd törje, nem bánom, / Férjhez megyek előlük a nyáron” – licitálták túl egymást tréfás beszólásban, dalban a résztvevők.

A népdalkör férfikarát természetesen ezúttal nem törte semmiféle kórság, a szomszéd helyiségben, akárcsak a tollfosztókban szokták, tengerit hántottak, majd a lecsupaszított csöveket le is morzsolták. S ha már olyan jól ment a munka, Horváth Sándorné Éva is hozott még egy nagy zsák kukoricát, Lóránt Kristófné Emma pedig egy vánkosciha lúdtollat, amiből a dalkörösök egyből kiválogatták a kalácskenőnek való nagyobb példányokat.

– Nem tudnám összeszámolni, hány tollfosztáson vettem részt. Tősgyökeres gellénházi vagyok, itt születtem, méghozzá az anyósom volt a bábaasszony, aki a világra segített – mesélte az első hallásra kissé meghökkentő történetet Lóránt Kristófné, s mosolygott, amikor leesett a tantusz, hogy tudniillik, 20 év múlva a bába fia vette feleségül. Egyébként ő maga sem ment túl messzire az újszülöttektől, ápolónőként a kórház koraszülött osztályán dolgozott.

A tollfosztó végén a tánc és mulatozás elmaradt, a résztvevők a hagyományos étkekkel – aszaltgyümölcs-leves, fánk, almás pite, kukoricamálé, pogácsák – vigasztalódtak.