Csintalan palacsinta, jótékonyságból

2024.05.19. 15:30

A vonyarcvashegyi gasztrorendezvény idén zenenappal bővült

A tavalyi siker után idén is megrendezték a vonyarcvashegyi Csintalan palacsinta jótékonysági fesztivált, amelynek programjához ezúttal zenenap kapcsolódott, számos fellépővel, hangszerbemutatóval.

Péter B. Árpád

Nemcsak muzsikálni tudnak… A közösségi palacsintasütésből a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar csapata is kivette a részét

Fotó: Péter B. Árpád

Pali Róbert polgármester előrebocsátotta, a Csintalan palacsinta hiánypótló rendezvény a régióban, Vonyarcvashegyen pedig hisznek a közösség erejében, illetve az emberi kapcsolatok megerősítésében, s ezt igyekeznek szolgálni minden programjukkal, csökkentve a generációk közti különbséget is.

Munkában a zalai rendőrök csapata
Fotó: Péter B. Árpád

– Az elmúlt időszakban egyre inkább eltávolodtak egymástól az emberek, ám ezen szeretnénk változtatni, közös célokkal, eseményekkel, hogy újra közösségként éljük meg mindennapjainkat. Az pedig öröm, hogy ezúttal is itt vannak civil szervezeteink, így még inkább bemutathatjuk a helyieknek, illetve az ide látogató vendégeknek értékeinket, közös érdekeinket, élményeinket és terveinket – emelte ki Pali Róbert.

A nagyközség első embere szerint ez a szemlélet sokak igényével találkozik, s így lesz egyre erősebb Vonyarcvashegy közössége.

A vonyarcvashegyi nyugdíjasklub csapata is kitett magáért
Fotó: Péter B. Árpád

Osvald Bálint, a művelődési ház igazgatója úgy fogalmazott, a tavalyi sikeren felbuzdulva ismét megszervezték ezt a különleges gasztronómiai rendezvényt, ami egyszerre szolgál kikapcsolódást és remek szórakozást a családoknak, közösségépítő programot a lelkes palacsintasütő csapatoknak, a befolyt összegből pedig gyermekjátékokat és hangszereket vásárolnak.

Munkában a zsűri, balról a második Pali Róbert
Fotó: Péter B. Árpád

A direktor hozzátette, a gasztronómiai élvezetek mellett a Csintalan Zenenap – Zala Vármegyei Gyermekzenekari Találkozó révén zenés gyermekszínházi előadással, koncertekkel, szakmai beszélgetéssel, zenebölcsi foglalkozással, hangszersimogatóval és hangszerkészítő játszóházzal is találkozhattak az érdeklődők, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A zenenap programjában a Brumi Bandi Band is fellépett
Fotó: Péter B. Árpád

A nap során, palacsintás tallér ellenében, bárki megkóstolhatta a sütőcsapatok remekeit, amelyek közül a zsűri a különlegességek mezőnyében a turisztikai egyesület, az édes kategóriában pedig az óvoda gasztrokreációját jutalmazta első hellyel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában