Egyre nagyobb károkat okoznak a visszatelepített hódok Dél-Zalában

Nemrég számoltunk be lapunkban arról, hogy a hódok miatt keletkezett, többször visszatérő üzemzavarok elhárítása nagy és sok munkát okoz az áramszolgáltató munkatársainak, mert a vizes-fás területek megközelítése a munkagépekkel nehéz, illetve a terepviszonyok miatt általában több órát vesz igénybe. Az állatfaj első példányai hódtelepítési programok keretében érkeztek újra hazánkba – ugyanis bundájáért és fogyasztásra alkalmas húsáért folytatott mértéktelen vadászata, illetve élőhelyeinek csökkenése miatt Európa nagy részéről kipusztult ez a rágcsáló. Magyarországon a XIX. század közepén figyelték meg utolsó példányait, ezt követően a faj több mint 100 évre eltűnt a faunánkból, a több évtizede kezdődött visszatelepítés után pedig ma már (természetes ellenségük nem lévén) a közepes testméretű rágcsálók túlszaporulatával kénytelenek szembesülni a szakemberek. Jelenleg Európa-szerte 1,2 millió hód él, a világ legsikeresebb visszatelepítési programja – ami önmagában jó hír, hiszen visszahoztunk a kihalás széléről egy állatfajt. De...

- A hódok sok bajt okoznak a vízügy szánára, ez bátran kijelenthető – mondta lapunknak Balassa Tibor, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területi felügyelője. – S nemcsak a zalai vízfolyásokra kell gondolni, mert a probléma mostanra országossá terebélyesedett, ezt hallom a többi kollégától. Először 2016-ban érkeztek hozzánk jelzések arról, hogy ez az állatfaj gondot okoz azzal, hogy a partmenti fák törzsének elrágásával, gallyak, kisebb ágak felhasználásával úgynevezett hódgátat épít a mederben, ami miatt emelkedik a vízszint. Akkor még ezzel „csak” a mezőgazdasági termőterületeket veszélyeztették, az egyre gyakoribbá váló nyári villámárvizek a szántókat öntötték el. Aztán ahogy ezek az állatok folyamatosan jöttek felfelé a vízfolyásokon, mind közelebb kerültek a lakott területekhez, s az általában a belterületek határán épített hódgátak miatt a belterületi árkok már nem képesek elvezetni a lezúduló csapadékmennyiséget és a mederből kilépő víz udvarokat, házakat önt el. Sajnos, az állat védett, csak hatósági engedély birtokában nyúlhatunk hozzá a hódgátakhoz és bonthatjuk el azokat, de ma már szigorú feltételek mellett kapunk engedélyt a gyérítésükre is. Megjegyzem, az egyre több hódgát elbontása nagyon sokba kerül az igazgatóságnak, amihez azonban nem állnak rendelkezésre se kapacitások, se források. Másrészt a munkálatokhoz speciális eszközökre lenne szükség, mert az építmények vizes, sáros területen vannak és a hagyományos munkagépekkel nehezen megközelíthetők.

A szakember kérdésünkre elmondta: az igazgatóság beavatkozásainak száma az elmúlt években nagyjából megtízszereződött, ezért véleményük szerint jó lenne átgondolni, hogy a hódok ilyen szintű védettségére szükség van-e.

Czabán Dávid ökológus, természetvédő is úgy véli, időszerű lenne kidolgozni a hódra egy fajkezelési programot, melynek az egyik eleme az lenne, hogy ragadozók híján szabályozza az egyedszámot, de oly módon, hogy közben ne sodródjon újra a kihalás szélére az eurázsiai hód.

- A hód „konfliktusos” állatfaj, kétértelmű a megítélése – bocsátotta előre Czabán Dávid. – Nemcsak károkat okoz, hanem előnyöket is hordoz, hogy úgy fogalmazzak, fontos ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújt az emberiség számára. A klímaváltozás és a globális felmelegedés közepette például kifejezetten pozitív dolog, hogy a gátépítéssel vizet tart vissza. Tiszalucon „újraélesztette” a kiszáradt lápot a terület elárasztásával, úgy, hogy nem volt szükség mesterséges betonelemek beépítésére. És még sorolhatnánk. Mára újra elszaporodtak a hódok, aminek alapvetően az az oka, hogy gazdaságilag már nem értékes a faj, ezért nem vadászunk rá és természetes ellenségei közül a farkas, illetve a medve csekély egyedszámban fordul elő hazánkban. Ezért nekünk, embereknek kellene elvégeznünk a gyérítését, amihez viszont ugyanolyan szigorúan ellenőrzött állománykezelési tervet szükséges kidolgozni a szakembereknek, mint amilyenek alapján évről évre zajlik például a gímszarvas, vagy akár a vaddisznó gyérítése. Kényszerű lépés ugyan, de tudomásul kell vennünk, hogy a növényevő állatfajok ragadozó hiányában addig szaporodnak, amíg van élőhely és táplálék. Ez azt jelenti, hogy még a mostaninál is több hód lehet pár év múlva, és ha csak a mostani szinten akarjuk tartani az egyedszámot, akkor is minden évben az egyedek 20 százalékát ki kellene vennünk.