áremelés

2021.03.28. 17:00

Drágább lehet a húsvéti sonka

Áremelésre készülnek a hazai húsfeldolgozók. Elsősorban az emelkedő alapanyagárakkal indokolják lépésüket, amit csak tetéz a vírushelyzet okozta bevételkiesés. Tavaly csaknem hat százalékkal esett vissza az ágazat teljesítménye 2019-hez képest.

kisalfold.hu

Mészáros Sándor rábapordányi hentes vállalkozó húsvétig nem emel árat, de utána kénytelen lesz tíz százalékot rátenni termékeire.

Forrás: Kisalföld

Fotó: Csapó Balázs

Akár még húsvét előtt emelkedhet a hústermékek ára a hentesüzletekben. Éder Tamás, a szakszövetség elnöke jelezte, hogy a feldolgozók számára jelentősen megdrágultak az alapanyagok, többe kerül az élő állat és komoly veszteséget voltak kénytelenek a hentes vállalkozók elkönyvelni a vírushelyzet miatt is. A kötözött sonka kilója 2300 forint körül van, az emelés 10 százalék fölötti lesz – olvasható a kisalfold.hu-n.

„Az idei évet a bizonytalanság jellemzi a húsipar számára” –jelentette ki sajtótájékoztatóján Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. Az ágazat teljesítménye csökkent, az alap- és nyersanyagok beszerzési ára viszont emelkedett. A szakember szerint ezek a tényezők, több másik mellett, jelentős emelést indokolnak a húsiparban. Akár még húsvétig is nőhetnek a termékárak, drágább lehet például a húsvéti sonka.

Mészáros Sándor rábapordányi hentes vállalkozó húsvétig nem emel árat, de utána kénytelen lesz tíz százalékot rátenni termékeire. Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

Csak ünnep után emel

Mészáros Sándor vásárlóinak nem kell aggódniuk, a rábapordányi hentes vállalkozó a jövő héten még nem változtat fogyasztói árain. Húsvét után viszont igen.

– A járvány miatt leálltak az üzemi konyhák, korlátok között tartanak nyitva az éttermek, ez a forgalom nyilván hiányzik a szektorból – magyarázta a helyzetet. – Befolyásolja a termelést az egészségügyi helyzet is, hiszen sok kolléga hosszabb-rövidebb időre kiesett a munkából. Az elmúlt néhány hétben jelentősen, majdnem száz forinttal emelkedett kilónként az élő állat, a sertés felvásárlási ára. Természetesen ezzel is kalkulálni kell az árak kialakításakor és a vásárlóerő visszaesésével is. Mi még nem emeltünk, de hamarosan kénytelenek leszünk. Elképzeléseim szerint az ünnep után cseréljük az ártáblát.

Mészáros Sándor a húsvéti sonkáról elmondta: a most értékesítendő füstölt sonka alapanyagát még a régi árakon tudták beszerezni, így ahhoz nem kell hozzányúlni. Kivéve persze, ha valaki gyorspáccal dolgozik, hiszen ebben az esetben rövidebb az elkészítési idő, így elképzelhető, hogy már a drágább disznóból vásárolt, ezt kénytelen a fogyasztói árban érzékeltetni. A Mészáros-féle feldolgozóban a hagyományos módon dolgozzák fel a húst. „Emiatt nálunk nem lesz húsvétig áremelés” – jegyezte meg a vállalkozó.

Visszaesett a teljesítmény

Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke arról is beszélt, hogy a feldolgozás és tartósítás teljesítménye tavaly 1,9 százalékkal, a hús- és baromfihús-készítmény gyártása 10,3 százalékkal maradt el 2019-hez képest. Az ágazat teljesítménye összességében 5,8 százalékkal esett vissza. Okként a koronavírus-járványt, a sertéspestist és a madárinfluenzát jelölte meg, illetve a szállodák, éttermek, kávéházak korlátozott nyitvatartását és a közétkeztetés hiányát. A kiskereskedelmi forgalom, hiába volt jó, nem tudta kompenzálni a kiesést. Ráadásul, amiről Mészáros Sándor is szólt: nagymértékben emelkedett az alap- és segédanyagok ára. Éder Tamás hozzátette: emiatt a fogyasztói árakat is kénytelenek emelni, húsvétig drágább lehet a sonka is. Ráadásul a Hússzövetség elnöke szerint nem csak egy-két százalékos áremelkedésre lehet számítani. Mészáros Sándor erre úgy reagált, hogy cégénél átlagosan 10 százalékos lesz az emelés. Nála a füstölt, illetve a kötözött sonka ára 2300 forint kilónként. A szövetségi elnök országos átlagokat közölt: eszerint a főtt sonka kilója 1400–1500 forintba kerül, a hagyományos készítésű termékekért 2500–3000, a speciális készítményekért 3000–6000 forintot kell fizetni.

Csizmaziáné Fehér Irén a rábaszentmihályi termelői boltban vásárolt az ünnepekre
Fotó: Cs. Kovács Attila

Hagyományos módon

Az előrelátó háziasszonyok már beszerezték a húsvéti sonkát, amit az ünnepi asztalra tálalnak. Csizmaziáné Fehér Irén faluja, Rábaszentmihály termelői boltjában vásárolt. „Nincs különösebb receptem, úgy készítem el a körülbelül másfél kilós sonkát, ahogy azt az idősebbektől tanultam. Beáztatom, felteszem főni, rakok hozzá babérlevelet és hagymát. Amikor megfőtt, hagyom a saját levében kihűlni és másnap reggel piros tojással, frissen reszelt tormával tálalom a családnak” – mondta el receptjét.

A termelő szerint nem indokolt az emelés

Horváth István barbacsi gazdálkodó megerősítette: az elmúlt időszakban valóban emelkedett a sertés felvásárlási ára, ám szerinte nem oly mértékben, hogy az jelentős áremelést indokoljon a húsiparban. „Most 440 forintot kapunk a jó minőségű sertés kilójáért. Ez valóban változás a 350 forinthoz képest, ám még mindig nem fedezi a mi költségeinket. A jelenlegi takarmányárakkal legalább 500 forintot kellene kapnunk kilónként. Azt hiszem, a feldolgozók még így is nyereségen belül maradnak” – jelentette ki Horváth István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában