In memoriam dr. Zörényi István

Dr. Zörényi István 1934-ben született Jovanovac faluban, Eszék közelében. 1941-ben 7 éves volt, amikor német és orosz tankok jelentek meg, a család ekkor kérte hivatalos áttelepülését Magyarországra, felvették a Zörényi családnevet. A Baranya megyei Görcsönyben kezdtek új életet. Középiskolai tanulmányait a pécsi jezsuita gimnáziumban végezte. Az érettségi után a Szegedi Tudományegyetem magyar-történelem szakára sikeres felvételi vizsgát tett, de a család vallásosságát bemutató névtelen feljelentés miatt elutasították. Pótfelvételin bejutott a Pécsi Orvostudományi Egyetemre (POTE). Tanulmányai során az élettani intézet demonstrátoraként működött közre. Szigorló évét Székesfehérváron töltötte, ahová már Molnár Jolánnal, menyasszonyával érkezett, 1960. október 1-jén házasodtak, életük végéig hű társai voltak egymásnak. Három gyermekük – István, Ágnes, György – született. Mindent megtett azért, hogy élettapasztalatait, bölcseleteit átadja gyermekeinek.

A növekvő igények további fejlesztést indukáltak, így 1984-ben Pózván – a tüdőgyógyászat felső szintjének építészeti átalakításával – létrejött az 54 ágyas Kardiológiai Rehabilitációs Osztály. Dr. Zörényi István, aki addig a II-es Belosztály akut kardiológiai részlegének vezetője volt, az új osztály osztályvezető főorvosa lett. 1983-tól 1994-ig töltötte be ezt a pozíciót, s mindent megtett a betegek életminőségének javítása érdekében.

Egyre több szívbetegségben szenvedő, infarktuson átesett pácienst kezelt és gondozott osztálya. Tudását átadta az új orvosgenerációknak, szorgalmazta, hogy a kollégák kardiológiai témakörű tudományos előadásokat tartsanak helyi, regionális és országos fórumokon. Kollégáival maguk írtak betegtájékoztatókat. Szem előtt tartotta a rehabilitációhoz kapcsolódó másodlagos megelőzést is.

Hatvanéves korában nyugdíjazták, ezután magánrendeléssel állt a zalaegerszegiek szolgálatára. Gyógyító munkájának sikerét nemcsak felkészültsége és alapossága biztosította, hanem a betegekhez fűződő szeretetteljes viszonya, amelyet a bizalom és elkötelezettség jellemzett.

1988-ban alapítója volt az Egészségvédő Klubnak, melyet azon betegek részére hoztak létre, akik a rehabilitáció után többet szerettek volna tudni a helyes életvitelről, tenni egészségük javításáért, megtartásáért. Célja volt a foglalkozásokon részt vevők tájékoztatása, felvilágosítása, a betegséggel való együttélés, a mozgás és lelki egyensúly fontossága. Gyakran hangsúlyozta: „A lélek szenvedése a test betegsége. ”A taglétszám egyre növekedett, így a klub önálló jogi szervezetté alakult Zalaegerszegi Szív és Érbeteg Egyesület néven.

A főorvos úr megszervezte a tagság részére az egészségvédő tornát a kórház fizioterápiás osztályán gyógytornász vezetésével. Csatlakoztunk a Magyar Szívegyesülethez, itt az elnökség tagja volt több mint 15 évig. Kezdeményezésére az országos szervezet évente meghirdette a Szív egyesületek orvos-beteg konferenciáját és sportvetélkedőjét. Szervezőként 2001-ben és 2010-ben a rendezvény házigazdája lett a szervezetünk. A tagság részére évente az ország nevezetességeinek megismerésére kirándulásokat szervezett – kellemes napoknak lehettünk részesei. A városban működő civil szervezetekkel kapcsolatot épített, így a TESZ által évente szervezett „Civiládén” szűréssel és tornabemutatóval vettünk részt. Közösségépítő munkáját Zalaegerszeg önkormányzata 1999-ben „Zalaegerszegért díjjal” ismerte el.

2004 óta rendszeresen szervezte a társszervvel a szív világnapját. A szakmai előadásokhoz magasan képzett előadókat kért fel. Az egyesület elnöki feladatait 2013 februárjáig aktívan végezte. 25 évig tartó közösségépítő munkáját a vezetőség és a tagság megköszönte. Az egyesület, tiszteletbeli elnökévé választotta. Életének fontos része volt az egyesület, melyet szívvel- lélekkel irányított, vezetett. Ebben odaadóan segítette felesége. Az egyesület tagjait mindig magával ragadta közvetlen, megnyerő, szellemes és hiteles, közösségmegtartó személyisége. Jelmondata volt: „Sorsunk közös, gyakran nehéz, de vigaszt nyújt a segítő kéz.” Utolsó éveit a zalaegerszegi Gondviselés Háza lakójaként élte, karácsony előtt két nappal hunyt el.

István és György fia viszszaemlékezése, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház és a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület közleménye alapján készítette: Vidovicsné Bene Erzsébet.