2020.08.31. 07:00
Retrójármű-kiállítás Sormáson: veterán autó, motor és traktor a faluban
Kivételes amerikai verdák, a keleti blokk autói, de még egy Porsche traktor is felvonult szombaton az első alkalommal megrendezett retrójármű-kiállításon a kultúrház melletti területen.
Zsidi Béla, a feltűnő Ford Taunus tulajdonosa Mátyás Katalin szervezővel beszélget
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Szakony Attila
A rendezvényre a környező települések mellett az ország több pontjáról is érkeztek kiállítók.
– A sormási élelmiszerüzlet előtt parkoló régi típusú Trabant 601-es és Lada 1500-as adta a kiállítás ötletét – mondta megnyitóbeszédében Neubauer Tibor polgármester. – A Rózsaszín Párduc presszó üzemeltetői, Mátyás Katalin és Rózsa Dániel magukénak érezték a gondolatot, és nekiláttak megszervezni a találkozót. A retró gépeknek még mindig megvan a varázsuk. Talán mert régi emlékeket idéz fel bennünk, vagy mert a mai formáktól eltérő megoldásokat láthatunk. Az itt felsorakozott járműveket nem számítógéppel tervezték, ezért emberközelibbnek érezzük.
Az összejövetel olyan jól sikerült, hogy a környező települések mellett érkeztek gyűjtők Marcaliból, Budapestről, de még Debrecenből is.
– Az előzetes várakozásokat túlszárnyalva 40 veterán autó, motor és traktor érkezett – tette hozzá Mátyás Katalin. – Az kétségtelen, hogy jövőre ismét megtartjuk a kiállítást, s ha a járványügyi helyzet engedi, akkor a labdarúgópályán még több járművet látnánk vendégül.
I. Sormási Retro Jármű kiállítás
A sok járgány közül talán az egyik legfeltűnőbb Zsidi Béla 1959-es évjáratú, kölni gyártmányú Ford Taunus világoskék-fehér színű kocsija volt. A tulajdonosa néhány éve Ausztriában vásárolta az autót, majd darabjaira szedte és minden alkatrészt felújítva rakta össze.