A padlás című musical nemcsak a Vígszínházban szerzett örökbérleti jogot magának

Tehát nemcsak az eredeti bemutató helyén, a Vígszínházban, hanem a Kvártélyházban is örökbérletet szerzett magának a magával ragadó, mind cselekményében, mind alakformálásában, mind zenéjében tökéletes darab.

Ennyi év alatt persze mindenütt cserélődnek a színművészek, ami azért is jó, mert a törzsközönség új szerepfelfogásokat láthat, az ifjabb színészek pedig kipróbálhatják magukat a csak látszólag könnyű énekes feladatokban.

A padláson történtekhez: a Rádiós itt épít „élő” robotot, itt nem vagy alig veszi észre Süni szerelmi rajongását, a gengszter búvóhelyül használja a helyet, a Mamóka, nagymama ide jár panaszkodni az unokahiányra, a besúgó volt házmester itt intrikál, a bolyongó mesehősszellemek itt várják, hogy megtalálja őket a Révész végre, szóval mindehhez némi zalai kiszólásmorzsákat illesztenek az alkotók, hogy a jelen­idejűséget hangsúlyozzák. Így tudjuk meg, hogy a sok kimustrált kacat között ott van a Hasonmások szövegkönyve (a következő bemutatóra való szolid utalás).

Ezen a nyáron két tapasztalt énekes színészt választott a főszerepekre Tompagábor Kornél: A Rádiós Borbély Richárd hangján, Süni pedig Foki Veronikáén szólal meg. A történetfűzés okán jelentős többletet kell felmutatniuk, hiszen a cselekmény igazából nem rájuk fókuszál, nem elég hibátlanul énekelni. Nem elég mackósan a színpad egyik végéből a másikba sétálgatni.

Ahogy mondani szokás, a show-t a mellékszereplők viszik el. Először is a szellemek. Újra átéljük a 8. törpe (Tic András), az igazat mondó Kölyök (Kovács Virág), az őt megszánó Meglökő (Horváth Tamás), a lírai lúzer Herceg (Jámbor Nándor a szombathelyi színházban játszotta e szerepet) tragédiáját, az ismert mesék ismeretlen, de lehetséges figuráinak szomorúságát, akiket itt felejtettek Ég és Föld között. A szóban forgó előadás szép négyese (a sejtelmesen egységes jelmez Szőke Julianna munkája) igazán szép percekkel ajándékoz meg: darab a darabban részletesen kimunkált együttesük.

Különálló sztori a nagymamáé. Lőrincz Nikol alapos rutinnal, de nem alibiből hozza a Mamókát. Ahogy Szakály Aurél sem Témüllerét, pedig rá is ráégett ez a szerep az évek során, mégsem teszi ok nélkül sablonossá. Hogy ő maga is jól szórakozik, azzal bizony elég sokat segít nekünk, nézőknek is.

A Révész, aki végül – számtalan csodás dal után – elviszi végre „arra” a csillagra a társaság szellemesebb felét, jellemzően a gengszter lesz (Hertelendy Attila), jelezve, mindenkiben lakozik jó, bár lehet, előbb meg kell halni hozzá.

És az okos robot. Magyar Cecília női számítógépe frivol táncosnőbe van oltva, a jelmeze egyszerre trendi és indusztriális. Jelenléte gondosan adagolt, csókot nem enged.

A padlás mindezzel együtt remek mese, amire olyan zene született, „ami ütés a szívre”, ahogy a Vígszínház 900. előadása kapcsán annak idején a zeneszerző, Presser Gábor mondta. Az a rendkívüli benne, hogy ez a hatás nem generációfüggő, bármilyen korú néző annyit vesz magához belőle, amennyire éppen a személyiségfejlődése igényli. A gyerekek szimpatizálnak a néma Meglökővel és a Kölyökkel. A nagyobbak rácsodálkoznak a plusz mesehősökre, akik túl becsületesek, túl szelídek, ezért nem nyerhetnek csatát a mesekönyvek illatos, forró, akármilyen oldalán. A még korosabbak felnéznek a kvártélyházi udvar égnégyszögére, és visszagondolnak az immár „örökre szépek” túl hamar véget ért életébe.

Erre a padlásra jövőre is fel fogunk menni, legyen bármilyen ingatag a mindig túl kevés pénzből épülő lépcső.