Meglepte az elismerés dr. Páll Miklóst, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott erdőművelési osztályvezető-főmérnökét

Dr. Páll Miklósnak már az édesapja és nagyapja is erdőmérnök volt, utóbbi Aradon az erdő­felügyelőséget vezette. A sors úgy hozta, hogy bátyja és a felesége is ezt a szép hivatást választotta, így aztán nem kell csodálkozni azon, hogy két fia – ifjabb Páll Miklós és Páll Tamás – szintén erdőmérnök lett. Előbbi a Zalaerdő Zrt. ellenőrzési osztályvezetője, utóbbi pedig a cég vadászati felügyelője. Idősebb Páll Miklós élete nagy műve a Csónakázó-tó és a hozzá kapcsolódó parkerdő létrehozásának ötlete volt, melynek kialakítása 1972-ben kezdődött a korábban katonai gyakorlótérnek használt területen. A tó és környezete ma a nagykanizsaiak kedvelt kirándulóhelye.

Dr. Páll Miklós május 17-én ünnepli kilencvenedik születésnapját. A járványveszélyre való tekintettel fia, Páll Tamás segítségével, e-mailen tudtunk kommunikálni vele.

– Mit jelent az ön számára az elismerés? – kérdeztük dr. Páll Miklóstól.

– Életem során több elismerést, kitüntetést kaptam már. Mivel harminc évvel ezelőtt, 1990-ben mentem nyugdíjba, ezért most váratlanul ért ez a megtisztelő kitüntetés, nem gondoltam volna, hogy még ennyi év után is részesülhetek benne. Nagy öröm számomra és nagyon köszönöm! – fogalmazott a nyugalmazott erdőmérnök. – Az indoklás alapján szakmai tevékenységemért kaptam az elismerést. Nyugdíjba vonulásomkor főhatóságunk és az erdőfelügyelőség értékelése szerint erdőművelési tevékenységünk a legjobbak között volt országos szinten is. Összességében értékesebb faállományokat hagytunk magunk után, mint amilyeneket örököltünk.

Közjóléti létesítményeink: parkerdők, víztározók (például Kistolmácson), forrásfoglalásaink, a Budafai Arborétum tervezése és kialakítása sok más mellett mind-mind a munkám részét képezte. Emellett az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportjának titkáraként tevékenykedtem, szakmai tanulmányutakat, bemutatókat bonyolítottam le, szerveztem a Pannónia találkozókat – ez az egykori jugoszláv–osztrák–magyar határ menti erdész szakemberek ma is élő összejövetele, szakmai előadásokat tartottam, s több cikket írtam Az Erdő című újságba is.

– Mi terelte az erdőmérnöki hivatás felé?

– Csodálatos természeti környezetben, egy kis zalai faluban, Szentpéterföldén születtem. Már gyermekkoromban megragadott az erdők, a természet szeretete, tisztelete. Édesapám, nagyapám is erdőmérnök volt. Természetes, hogy én is ezt a hivatást követtem – fogalmazott.

– Mire a legbüszkébb? A Csónakázó-tóra, vagy arra, hogy két fia is a nyomdokaiba lépett?

– Mindkettőre büszke vagyok. Ha tehetem, kimegyek a Csónakázó-tóhoz, a parkerdőbe. Nagyon örülök, hogy egyre többen jönnek ide kirándulni, pihenni. Én elmegyek, de a Csónakázó-tó s a parkerdő itt marad az embereknek. Büszke vagyok a fiaimra is, hogy ezt a pályát választották. A feleségem szintén erdőmérnök, gyerekkorukban igyekeztünk velük az erdők, a természet szépségeit megismertetni. Ők a negyedik erdészgenerációt képviselik a családban – bizony, nem sok ilyen „erdészdinasztia” van az országban..

Még egy Oklevél

Az agrárminiszter miniszteri elismerő oklevelet adományozott nyugdíjba vonulása alkalmából Gráczki Elemérnének, a Zalaerdő Zrt. Nagykanizsai Erdészete gazdasági vezetőjének több mint négy évtizedes, az erdőgazdaságot segítő gazdasági tevékenységéért, innovatív vezetői munkájáért.