Pakod szomszédjaival létesített túraútvonalat – hegyük a szőlőtermelés őrzője

Az egykori malom emlékét már csupán az említett, magántulajdonban lévő ház őrzi, no meg, a szinte háborítatlan folyóparti környezet. A vízparti fákat beúszta a repkény, a folyón egy vas gyaloghíd ível át, előtte egy tisztáson lovak megkötéséhez készített korlátok magasodnak. Csend ölel át, amiben lágyan zenél a folyó csobogása. Az ember úgy érzi, megállt az idő…

-A Zala rendkívül vad is tudott lenni – töri meg a csendet László, s megemlíti azt a feljegyzést, amit az egykori anyakönyv őriz. 1795-ben akkora árvíz öntötte el a falut, hogy az egész település vízben állt, hidakat, házakat, malmokat döntött össze az áradat. De volt itt más csapás is bőven. A falu több régi település, illetve, korábban másként hívott településrész „összeolvadásából” keletkezett, úgy, mint Barlabáshida, Tölcsány, Pusztapakod és Egyházaspakod. A falu nevét a 13. századi földbirtokosa Pakodi Balázstól eredeztetik. Egy 1230-ban kelt oklevél szerint Pakod a Zala folyó nyugati oldalán, Barlabáshida pedig vele szemben a keleti oldalán feküdt. Ez az okmány részletesen leírja Barlabáshidát, melynek két malma volt, híd kötötte őket össze, amelyen hídvámot szedtek, mert része volt a kereskedelmi útvonalnak. A középkorban is egy településként, a törökdúlásig Egyházaspakodként említik a mostani Pakodot. A mai új falurészt papi birtokból mérték ki az 1900-as évek elején.

1567-ben érte az első török támadás Pakodot, ekkor az egész falut fölégették, de 1572-ben már megint lakták. 1592-ben a falut újra lerombolták a törökök, de hamarosan ismét újraépült a település. 1707-ben, a kuruc-labanc háború alatt a falu egy tűzvészben ismét leégett, ekkor pusztult el a fából készült temploma is, ami történelmükben már a második templom volt, hiszen a 14. században is létezett temploma a falunak. A tűzvészt csak egy harang élte túl, amelyet 1677-ben öntöttek. Ez a harang felkerült a jelenleg álló, harmadik templom tornyába, amelyet 1717-ben építettek. Az 1677-ben öntött harangot, a másik kettővel együtt, az I. világháború idején rekvirálták. A hívek adományából, illetve Sándor István nagygazda, hadirokkant megrendelésére készült a mostani három harang.

Volt egy újabb, nagy tűzvész 1783 március 31-én is, amikor a kilencvennégy házból harminckettő égett le. A falu nagyobb részének birtokosai a Festeticsek és a Zalabéri Horváth József voltak, ez utóbbi család itt építette ki a zalabéri uradalom központját, melyet Tölcsány majornak hívtak. Az akkori intéző lakása lett az iskola 1945 után, a major a zalaszentgróti állami gazdaság tulajdonába került, amelynek épületeiből mindmáig áll a több szintes magtár.

-Az intéző lakás ma is része annak a szolgáltató sornak, amelyben az önkormányzat székháza, a bölcsőde, a tornaterem, az idősek klubja, a könyvtár is működik. Sajnos az iskola nagy bánatunkra ez évtől megszűnt, a gyerekek a szomszédos Pókaszepetkre járnak. A tölcsányi majort pedig egy német úr, Michael Lüke, a Blaser gyár tulajdonosa birtokolja, s feltett szándéka, ahogy a még megmaradt majori épületeket rendbe tette, ezt is helyreállítja – említi László, s invitál, hogy menjünk el egy másik régi uradalmi gazdaságba, az Endes majorba, ahol vendégfogadással foglakoznak.

-1969-ben vásároltuk meg a majort nyolcvanezer forintért. Akkor Zalaegerszegen egy kétszobás lakás 160 ezer forintba került. Nem volt pénzünk, kitelepített család volt a miénk. Pécsre jártam jogi egyetemre, s először nagyon nem tetszett ez a hely. A ház teteje beszakadt, ahol most a vendégszállások vannak istálló, és ólak húzódtak. A nyolcvanas évek végétől kezdtünk vendégfogadással foglalkozni, erdei iskolát működtetünk. Megtiszteltetés is ért, én lettem a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke. Pakod kedvelt hely, már minden egerszegi iskola tanulói voltak nálunk – mondja dr. Mörk László.

-A faluban mások is foglakoznak vendégfogadással. A szőlőhegy több falu lakóinak adott lehetőséget a szőlőtermelésre évszázadokon át. Zalabért, Batykot, Zalavéget, Dötköt és Pakodot köti össze a szőlőhegy. Így jött létre a Barangolás a Zala-kanyarulatánál túraútvonal is, amelynek vendégeire a szőlősgazdák közül többen is építenek – mondja László.

A pakodi Bugyborék Vízitúra és Szabadidő Egyesület, a zalabéri, ZalabÉrték Egyesület, Dötk, Pakod és Zalabér partnerségi összefogás keretében hozta létre a túraútvonalat, amely a térség természeti szépségeit és történelmi értékeit hivatott bemutatni. Az útvonal hossza 12 kilométer, melyen nyolc bemutatóhelyet alakítottak ki. A kirándulás a Zalabéri Generációs Parkból indul, a Nemesi Temetőn folytatódik, majd felmegy a magasleshez, amely az észak-zalai tájegység legmagasabb pontja. Felfűzi a Szent Antal Kápolnát, majd lent, a Zala partján a Malom pihenőhöz vezet az út, érinti a pakodi temetőt, átvezet Dötkre, a Noé Borházhoz, s ismét felmegy a pakodi hegyre a gesztenyefa pihenőhöz, ahol szőlészeti, borászati ismerteket olvashatunk a zalai szőlőtermelésről. A felsorolt pihenőhelyeken, mindenütt információs táblák és padok várják a túrázókat.

A felsorolt túrapontok többségét végigjárjuk Halek Lászlóval. Sőt ennél sokkal többet is, mert Pakod látnivalói gazdagabbak az előbbi felsoroltnál. Pakod, a Zala-kanyarulat előtt, a megye szélén fekszik a folyó völgyében. A vasi határszélen található a Tógazda Kft. festői pakodi halastava. A falu központjában, a vasút mellett, a sínpárok és a Zala közötti ingoványos réten napelempark létesült, melynek földje az önkormányzaté. A faluban, mint egy kis ékszerdoboz, gondozott park szélén magasodik a háromszáz éves műemlék templom, amelynek belsejét szintén élmény megtekinteni. A főoltára neobarokk, szószékét pedig 18. századi, parasztbarokk fafaragás díszíti. A jelenlegi oltárt is, a harangoknál már említett Sándor István újíttatta fel, s most is ebben az állapotban látható. A falu, helyi védelem alatt álló lábas pajtája is a Sándor családé volt, de Pakodnak sok kőkeresztje, szobra található az utcákon, s a hegyekben kanyargó utak mentén.

Megnézzük a hegy tetején a Szent Antal kápolnát, az itteni, Antal napi búcsú az említett falvak gazdáinak közös ünnepe, majd a magasles kilátót, ahonnét a már említett falvak beláthatók, a távolban, északkeleti irányban a Somló hegye zárja a látóhatárt.

-A végére tartogatok egy meglepetést – mondja titokzatosan László, s furgonjával elindulunk az éjszakai eső után meglehetősen nyálkás hegyi úton. A vadak elleni erős kerítések védelmében megbújó, többnyire felújított pincéket hagyunk magunk mögött, majd szőlők helyén nőtt akácos szigetek és gazzal borított parcellák mentén autózunk, mígnem kiérünk egy jól belátható hegyoldalra, ahol a völgyben egy kis tó vízén csillan meg a napfény.

- Lent, a falu Dötk. Mellette egy magántó létesült. Dötkön van a túra egyik állomása, a Zalai Borút egyesület Noé Borháza. Zsuppos pincéjének egy része Petőmihályfáról került Dötkre, s ennek mintájára állították helyre. Az építés során Pakod hegyről származó zsuppos pince elemekkel egészítették ki az épületet. Mint mondtam, itt minden egybefügg a Zalai Borút Egyesülettel, ami nem csak turisztikailag öleli fel a térséget, hanem a borkultúrájával és hagyományaival is – mondja László, miközben megcsodáljuk a zsuppos pincét, a szőlőültetvényt, amelyben az információs tábla szerint 81 fajta szőlő található…