Aki a Kanizsai Borka névre hallgat

2020.01.04. 11:30

Nagykanizsa első 2020-as újszülöttjét köszöntötték

Újév másnapján látta meg a napvilágot a város első 2020-as babája, Kanizsai Borka.

Szabó Zsófia

Cseresnyés Péter és Balogh László köszöntötte Kanizsai Borkát és édesanyját, Horváth Szabinát

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gergely Szilárd

A kislány a Kanizsai Dorottya Kórházban csütörtökön 13 óra 3 perckor született császármetszéssel, 2950 grammal, 53 centiméterrel. Borka és édesanyja, Horváth Szabina egy­aránt jól vannak. Ha minden jól megy, hétfőn haza is mehetnek a kórházból. A kislányt otthon apukáján kívül 21 hónapos fiútestvére is várja.

Cseresnyés Péter és Balogh László köszöntötte Kanizsai Borkát és édesanyját, Horváth Szabinát
Fotó: Gergely Szilárd / Zalai Hírlap

Pénteken Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is ajándékkal, virággal kedveskedett Borkának és anyukájának, valamint az ország (egyik) első babájának, a kórházban újévkor, éjfél után egy perccel született muraszemenyei Kovács Patriknak és édesanyjának is. A röpke ünnepségen dr. Orosházi Attila osztályvezető fő­orvos elmondta: az új esztendő első napjaiban sok baba – tizenegy gyermek – született a kórházban. Tegnap például a délelőtti órákig már három baba is a világra jött, további kettő édesanyja pedig már a szülőszobában volt.

Évente egyébként átlagosan hatszáz baba születik az intézményben, ám idén vélhetően ez a szám jelentősen nőni fog, ezer feletti szülésszámra számítanak Kanizsán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában