Úgy főzték a lekvárt Zalalövőn, ahogy nagyanyáink

Szilvalekvárt egykor szinte minden falusi háznál készítettek Zalában, hiszen nemcsak a hozzá szükséges alapanyag állt rendelkezésre, de maga a lekvár is viszonylag egyszerűen, könnyen elkészíthető, s hasznos kelléke a népi konyhának. Ennek ellenére kezdett feledésbe merülni, az étkezési kultúránkból más, divatosabb termékek szorították ki.

– Egyesületünk egyik fő célja a magyar hagyományok életben tartása, amelyhez a régi falusi életmódhoz kapcsolódó szokások, munkafolyamatok is hozzátartoznak – mondta Csonka Ferenc, az idén Zalalövőért Díjjal kitüntetett civil szervezet elnöke. – Ennek megfelelően Szent István király ünnepe, azaz augusztus 20-a előtt kemencés kenyérsütést rendezünk, de szeretnénk bővíteni a palettát. Több elképzelésünk is van, ezek közül azért valósítjuk meg elsőnek a szilvalekvárfőzés bemutatását, mert egyrészt most van a szezonja, másrészt egyre kevesebb helyen vállalkoznak rá az emberek, s így kezd feledésbe merülni az a tudás, amit nagyszüleink, szüleink hagytak ránk.

Csonka Ferenc hozzátette, a szilvalekvár főzése rendkívül egyszerű, gyakorlatilag bárki el tudja végezni. A szilván kívül semmi adalékanyagra nincs szükség, ha kellően érett és édes a gyümölcs, cukor sem kell hozzá.

– Nagyanyáink hatalmas üstökben, szabad tűzön főzték a szilvalekvárt, addig keverték az alapanyagot, amíg meg nem keményedett – magyarázta. – Az így készült lekvár ízében érezhető volt a szabad tűz füstje, s tartósítószer nélkül is elállt. Persze lehet hozzá tenni ízesítésnek fahéjat, rumot vagy akár vaníliát is, ám a szabad tűzön főtt szilvalekvár íze önmagában is mennyei.

A szilvalekvár főzése hosszú folyamat, mennyiségtől függően akár 6-8 órán át is eltarthat. Ezt úgy tudjuk lerövidíteni, ha főzés előtt a gyümölcsöt ledaráljuk. Az elkészült lekvárt számos étel készítéséhez felhasználhatjuk, gyakori volt a kelt tésztákban, kráfliban, de akár vadhús mellett is remek ízfokozó lehet.