Nyitott pincék

2019.07.01. 12:00

A Kálmán-hegy borai méltók a figyelemre

Pityókás kenyeret és jóféle borokat is kóstolhattak szombaton a Kálmán-hegyi nyitott pincék rendezvény és falunap vendégei.

Horváth-Balogh Attila

Czapári Márton polgármester és Elekes Gyöngyvér az utóbbi által sütött méretes pityókás kenyerekkel Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Az eseményre a Szent Orbán pihenőnél került sor, ahol a gasztronómiai ínyencségek mellett kulturális program is várta a helyi, a térségből vagy éppen a határon túlról, Horvátországból érkezett vendégeket.

– Mint minden település, Tótszentmárton is évről évre megrendezi a falunapját. Három éve a képviselő-testület úgy döntött, hogy az eseményt összekapcsolja a Kálmán-hegy és az itteni borok népszerűsítésével, azóta mindig itt, a pihenőnél kerül sor a falunapra – bocsátotta előre Czapári Márton polgármester. – Ami nyilván így a Kálmán-hegyi borok ünnepévé is vált. Az évről évre megmutatkozó érdeklődés és a borversenyeken elért szép sikerek azt mutatják, a szentmártoni szőlősgazdáknak nincs okuk szégyenkezni, kiváló nedűk készülnek itt.

Czapári Márton polgármester és Elekes Gyöngyvér az utóbbi által sütött méretes pityókás kenyerekkel Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Beszédében ezt erősítette meg az eseményre meghívott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes is, aki azt mondta: nem véletlen, hogy a Murafölde bora és a megye legjobb kistermelői bora címet itteni gazda, Megyeri István nedűje érdemelte ki.

 

A rendezvényen részt vett Bene Csaba, a megyegyűlés alelnöke, Josip Matulin, Donji Vidovec alpolgármestere, Josip Grivec, Muraköz megye főispánhelyettese, valamint Mario Moharic, Gorican polgármestere is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában