Szezonnyitó viadalok

2019.05.03. 09:00

Idén is sokan ünnepelték horgászattal a május elsejét Zalában

Nem kedvezett az időjárás a majálisra szervezett horgászversenyeknek, mégis sikeres halfogásokat dokumentálhattak a szervezők. Kerkafalván néhány ponty mellett főleg apró halak akadtak horogra, Pusztaszentlászlón pedig több mint tízkilós amurt is sikerült megakasztani.

Gyuricza Ferenc

Pusztaszentlászlón Lóránt László tízkilós amurt fogott, így nyerte meg a versenyt Fotó: Szekeres Zoltán

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége évek óta a Kerkafalva melletti Kéthatár-tavon szervezi meg éves versenysorozatának nyitó fordulóját. A szerdai versenyre 53 felnőtt és 10 ifjúsági korú horgász nevezett – tudtuk meg a házigazdáktól.

– Többen érezték azt, hogy talán érdemesebb apró halakra menni, volt olyan horgászunk, aki több mint háromkilónyi küszt fogott össze – mesélte Puskás Norbert, a vasi szövetség ügyvezető elnöke. – Bár ez is remek teljesítmény volt, azért szektorgyőzelmekhez pontyok kellettek.

Puskás Norbert megjegyezte, hogy egy süllő is horogra akadt, emellett kárászok és keszegek jelezték még a tó halgazdagságát. A felnőtt versenyt 5,79 kilogrammal a szombathelyi Spartacus Horgászegyesület tagja, Pajtli László nyerte meg, a második a zsennyei Fish-Farm horgásza, Bajkai Botond lett, harmadik helyen a szintén szombathelyi Pajtli István végzett. Az ifjúsági versenyzőknél a helyi Szatmári Barna győzött, megelőzve testvérét, Leventét, illetve a szombathelyi Szabados Rebekát.

Kerkafalván Pajtli László végzett az első helyen Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

Pusztaszentlászlón is szerdán rendezték meg az idei első versenyt, amelyre 33 horgász nevezett. A helyi egyesület elnöke, Jandó Zoltán elmondta: a napos, de erősen szeles idő nem kedvezett a halfogásnak, azért így is 19 horgász tudott értékelhető eredményt felmutatni. A legnagyobb halat, egy 10,06 kilogrammos amurt az egyik vendéghorgász, Lóránt László vette ki a vízből, akinek még soha nem volt ekkora zsákmánya. A sokak által megcsodált halat – amely az összetett második helyet hozta kifogójának – gyorsan vissza is engedték a tóba.

Pusztaszentlászlón Lóránt László tízkilós amurt fogott, így nyerte meg a versenyt Fotó: Szekeres Zoltán

A pusztaszentlászlói versenyt felnőtt kategóriában 11,80 kilogrammos összfogással Bakonyi Zsolt nyerte, a harmadik Simon Roland lett. Gyermek kategóriában 1,47 kilogrammal Heller Bálint végzett az élen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában