Kilencedik alkalommal

2019.04.13. 13:00

Tehetségek versengtek Sármelléken

A helyi általános iskola kilencedik alkalommal rendezte meg Tehetség kerestetik komplex tanulmányi versenyét.

Keszey Ágnes

A megmérettetésen 9 iskola tanulói vettek részt. A komplex tanulmányi verseny komoly felkészülést igényelt. A csapatok az általuk elkészített zászlóval, a témaállatként szereplő elefántot dicsőítő verssel és egy kitalált tárggyal érkeztek a versenyre. A kreativitást igénylő feladat az volt, hogy mi segíthet az elefántnak abban, hogy könnyebben megforduljon a porcelánboltban. Az egyéni versenyben a gyerekeknek a korosztályuknak megfelelő feladatlapot is ki kellett tölteniük. Csapatban pedig – a belépő feladaton túl – a helyszínen is számos, ügyességet, illetve kreativitást igénylő próbatétel várt a fiatalokra.

A szervező iskola dalos csoportja a megnyitón Fotó: Keszey Ágnes/Zalai Hírlap

A verseny végén az első három csapatot, valamint osztályonként a legtöbb pontot elért tanulókat külön díjazták.

Ezek is érdekelhetik