Kiss Gábor Széchenyiről tartott előadást Zalalövőn

Egyebek között erről beszélt a minap egy Zalalövőn megtartott előadása során a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. Kiss Gábor a Salla Művelődési Központ és Könyvtár Irodalmi Szalon című sorozatának volt vendége, ahol Széchenyi volt a téma. Az előadó kiemelte: a kossuthi szóhasználattal legnagyobb magyarként is emlegetett Széc­henyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére még 2016 őszén közösen rendezett tudományos konferenciát a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára és a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Az ott elhangzott előadások anyagából 2018 szeptemberében jelent meg egy tanulmánykötet Széchenyi és Zala címmel. Ennek a kiadványnak volt szerkesztője Kiss Gábor.

– Széchenyi és Zala kapcsolatát alapvetően az határozta meg, hogy jelentős birtokai voltak a megyében, az egyik legnagyobb zalai földbirtokosnak számított – mondta Kiss Gábor. – Ezek az uradalmak Szentgyörgyvár és Pölöske központokkal alakultak ki. Széchenyi a zalai birtokaihoz örökség útján jutott, édesapja, a Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtárat létrehozó gróf Széc­hényi Ferenc, akinek a felesége Festetics Julianna grófnő volt, a három fia között a lehető leg­igazságosabban igyekezett a földterületeit felosztani. István a Sopron környéki területek mellé megkapta a Somogy megyei csokonyai uradalmat, a Zalában található pölöskei majorátust, valamint azt az ugyancsak zalai szentgyörgyvári uradalmat, amelyet már apja életében is ő irányított. Ezek közül a Somogy megyei volt a legjelentősebb, mintegy 62 ezer holdat tett ki, ám a későbbiekben, amikor vállalkozásai miatt a gyárak és részvénytársaságok alapításához pénzre volt szüksége, eladta a testvéreinek.

Kiss Gábor hozzátette: Széchenyi köztudottan nem szerette Zalát, nem is igen járt errefelé, ha mégis, akkor többnyire csak átutazóban. A birtokaival azonban élénk kapcsolatot tartott fenn, azokat a tisztviselőin, a jószágigazgatóján és a tiszttartóin keresztül igencsak jól igazgatta, hiszen komoly bevételei származtak belőle. Mind a szentgyörgyvári uradalom, mind a pölöskei majorátus környékén hatalmas kiterjedésű szőlők voltak. Ezek az úgynevezett vámos szőlőbirtokok nemcsak a bortizedek révén jelentettek biztos bevételt a földesurak számára, de az értékesítésnél is rendre elsőbbséget élveztek. Komoly bevételt jelentett Széchenyi számára a juhtenyésztés is, zalai birtokain több tízezer birkát tartottak. A gyapjú a XIX. században nagyon keresett árucikk volt, amit még szállítani sem kellett, mert a nagykereskedők helybe mentek érte. Az erdők is biztos jövedelmet jelentettek, főleg azt követően, hogy a tarvágás helyett szakszerűen kezdték művelni azokat. Széc­henyi jövedelmeinek mintegy harmadát adta Zala – ez 19–20 ezer ezüst forintot jelentett –, ugyanekkora mértékű bevételt jelentettek számára a Sopron környéki birtokai, míg a harmadik harmadot a vállalkozásaiból származó nyereségek tették ki.

Kiss Gábor emlékeztetett arra, hogy ezek az adatok igencsak jól dokumentáltak, egyrészt rendelkezésünkre áll Széc­henyi naplója, de levelezése is fennmaradt az utókorra. Ezekből derült ki, hogy a vidéki lakóhelyének kijelölt Nagycenk tudatos választás volt részéről. Egyrészt a Sopron környéki településnek kedvezőbb volt a fekvése, közlekedés szempontjából alkalmasabb volt számára, hiszen közelebb található Bécshez és Pozsonyhoz. Zalában nem is talált olyan lakóhelyet, amely megfelelő lett volna az ő minőségi elvárásaihoz. Naplójában írja egyszer: „Csupa erdő, mocsár, unalmas, tudatlan, de annál pöffeszkedőbb szomszédok”.

Mindezek ellenére Széchenyi igyekezett a zalai jobbágyainak kedvében járni. Amikor azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy Bakon templomot szeretnének építtetni, rögtön biztosította hozzá a szükséges anyagi forrást. Egyik első földesúri intézkedése volt ez, hiszen röviddel édesapja halála után történt. Az 1824-re felépült templom érdekessége, hogy ez az egyetlen olyan építmény Zalában, amely ténylegesen Széchenyi nevéhez fűződik. Ezenkívül csak egy tárgyi emlékünk van vele kapcsolatban, a pesti lóversenyek vándordíját képező díszkard, amely ma már a Göcseji Múzeumban található, s amely az intézmény gyűjteményének egyik legbecsesebb darabja.

– Gróf Széchenyi István és a korabeli Zala vármegye kapcsolatának másik meghatározó eseménye a balatoni gőzhajózás megteremtése, s ezzel a balatoni idegenforgalom elindítása volt – folytatta Kiss Gábor. – Széchenyi mellett az egykori zalai alispánnak, Hertelendy Károlynak volt ebben óriási szerepe. Ő vitte véghez a szervezőmunkát, Széchenyi pedig azt a szakértelmet és tapasztalatot adta a nagyszabású vállalkozáshoz, amit a dunai és a tiszai hajózás kapcsán akkor már a magáénak tudhatott. Hertelendyvel nagyon jól kiegészítették egymást. „Maga képezi a centripetális erőt, én meg a centrifugálisat” – mondta egyszer neki. Széchenyi 1848 őszétől az akkori események miatt már nem tudott részt venni az 1846-ban alapított Balatoni Gőzhajózási Társaság munkájában, onnantól Hertelendy Károly egyedül vitte tovább az ügyeket, de Széchenyi nélkül valószínűleg nem tudták volna sikerre vinni ezt a vállalkozást.