Telepítés

2019.03.20. 12:00

Folyamatosan zajlanak a halasítások a zalai horgászvizeken

Sok más szervezethez hasonlóan a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége is megkezdte a kezelésében lévő horgászvizeken – így néhány zalai horgászvízen is – a tavaszi haltelepítéseket.

GYF

Puskás Norbert, a szövetség ügyvezető elnöke elmondta, az elmúlt héten a Kerkafalva melletti Kéthatár-tóba öt mázsa, míg Kerkaszentkirályon, a Kerka-holtágból kialakított állóvízbe 350 kilogramm fogható méretű, azaz másfél és két és fél kilogramm közötti háromnyaras pontyot telepítettek. Utóbbi helyszínen 50 kilogramm hal megvásárlását a helyi egyesület finanszírozta. Puskás Norbert azt is elmondta: a tavasz folyamán további pontytelepítésekre számíthatnak a horgászok. A szövetség azt is tervezi, hogy a fogható méretű halakon felül kisebb, átlagosan 0,3 és 0,6 kilogramm közötti kétnyaras pontyokat is kihelyeznek a vizekbe.

Időközben az is kiderült, hogy a szövetség által kezdeményezett, idén már 14. alkalommal megszervezett általános iskolai horgász csapatversenyre rekordszámú nevezés érkezett, a sorozaton 32 csapat méretteti meg magát. Zömében Vas megyeiek, ám a lovászi Buda Ernő Körzeti Általános Iskola tanulói révén egy zalai csapat is képviselteti magát a már útjára indított sorozaton.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában